Spányi Antallal imádkoztak a hívek 2025 első csütörtökén Székesfehérvár-Vízivárosban

Spányi Antallal imádkoztak a hívek 2025 első csütörtökén Székesfehérvár-Vízivárosban

Székesfehérvár papjai és hívei 2025 első közös elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepére a vízivárosi Jézus Szíve templomban gyűltek össze január 2-án, hogy a főpásztor vezetésével együtt imádkozzanak új papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért, a békéért és a remény évének kegyelmeiért. Spányi Antal püspököt Ugrits Tamás plébános köszöntötte.

A főpásztor Márton Áron püspök újévi gondolatait idézte, amelyben kifejtette, hogy

Majd a megyéspüspök az evangéliumról, Keresztelő János tanúságáról beszélt. Arról, hogy Őt követve nekünk is készítenünk kell az Úr útját saját életünkben. „Fontos, hogy készítsük elő az Úr útját a szívünkhöz, az életünkhöz, a világhoz. De az Úr a tiszta szívekben akar lakni. És ahhoz, hogy a szívünk tiszta legyen, világosan kell látnunk, kik vagyunk és hol tartunk. Mit tettünk, miben vétkeztünk, mit tettünk jól és miben árultuk el Őt. Készítsük elő az Úr útját. Szemlélve önmagunkat, világosan megértve helyzetünket, végezzük el a szentgyónásunkat, és megtért életünkkel álljunk az Úr elé. (…) Az út, amit Krisztus számára építünk, a mi utunk is lesz az Ég felé, az Atya házába.”

Beszéde végén a püspök azt kívánta, adja a Szentlélek, hogy megértsük Izajás prófétát, a mögöttünk levő advent üzenetét, és ennek a szentévnek a tanítása szerint éljünk reményben. Hogy képesek vagyunk mi is megtérni, megújulni, új életet kezdeni és a világot jobbá tenni.

A szentmisében a plébános vezetésével elimádkozták a Prohászka Imaszövetség imáját, majd a főpásztor az újévi ünnepélyes áldással megáldotta a népet.

A közös szentségimádáson a püspök a szentév kegyelmeiért és hitünk megújulásáért imádkozott az Oltáriszentség előtt. „Urunk Istenünk, aki bennünket

Hírdetés

köszönjük, hogy ezt teszed ebben a most megnyitott szentévben és életünk minden napján. Köszönjük, hogy a Te szereteted körülvesz bennünket. Nekünk csak észre kell vennünk ezt a szeretetet, befogadnunk és továbbsugároznunk. Urunk, segíts bennünket megújult szívvel és lélekkel élni, segíts bennünket megújult gondolatokkal vezetni cselekedeteinket, tetteinket. Hogy megújult szívvel a Te akaratodat keressük, és érezzünk egymás iránt felelősséget. Így tegyünk többet a világ jobbá tételében.”

A főpásztor Prohászka Ottokár püspök újévi gondolatait és Szent II. János Pál pápa újévi imáját is felolvasta, hogy ebben az évben is Jézus nevében kezdjünk újra mindent. „Az Ő neve azt jelenti, Isten üdvözít. És hogy üdvözíthessen, járjuk életünket Krisztussal együtt.”

 A város közös Eucharisztia ünnepe a litániával és a szentségi áldással zárult.

Szöveg: Berta Kata

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Kovács Marcell

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »