Spányi Antal püspök megáldotta a megújult Kisboldogasszony-templomot Sóskúton

Spányi Antal püspök megáldotta a megújult Kisboldogasszony-templomot Sóskúton

Kisboldogasszony napján, Mária születésének ünnepén, szeptember 8-án Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök szentmise keretében megáldotta a felújított sóskúti Kisboldogasszony-templomot. A főpásztor beszédében az ősök hagyományainak megőrzéséről mint a közösség megtartó erejéről és Szűz Máriáról mint Isten örök tervének tökéletes beteljesítőjéről szólt.

Sisa István Lénárd plébános köszöntötte a megyéspüspököt, a híveket és a megjelent vendégeket a szép ünnep alkalmával, majd Spányi Antal püspök megáldotta a gyönyörűen megújult templomot.

Szentbeszédében a főpásztor hangsúlyozta: a templom búcsújának ünnepén hálát kell adni az ősökért, akiknek példáján Kisboldogasszony ünnepét ma is méltón megülhetjük, és hálát kell adnunk a Szűzanyáért, aki maradéktalanul beteljesítette Isten akaratát. Amikor Istennek hálát adunk a templom megújulásáért, az életünk megújítására is szólít bennünket.

Meg kell hallanunk a szót, amely előttünk annyi nemzedéknek elhangzott: „újuljatok meg gondolkodásmódban, viselkedésben, újuljatok meg lélekben”. Megújulni azt jelenti, hogy megerősödünk az imádságban, és nemcsak a szavakkal mondott imában, hanem a csönd imádságában. Máriával együtt nekünk is ki kell mondanunk, hogy legyen nekem a te Igéd szerint.

„Amit mondani akarunk, azt Isten már jól ismeri, és ő is akar szólni hozzánk. Hallgassunk szavára, legyünk készségesek, és így újuljon meg életünk a családban, a munkatársakkal, minden kapcsolatunkban. Újuljunk meg hitben, kötelességeink teljesítésében, mert küldetésünk van nemzetünkben, országunkban, Európában” – hangzott el a székesfehérvári megyéspüspök prédikációjában.

Végül a főpásztor megköszönte a kormánytámogatást, amellyel az ősök hitét és reményét vihetik tovább az itt élő hívek a mai értékvesztett világba.

Hírdetés

Horváth Endre világi elnök összefoglalta a teljes renoválás munkálatainak folyamatát, és köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé tették a templom teljes megújítását. A beruházás koordinálását a helyi szlovák önkormányzat végezte, a köszönő szavak szlovák nyelven is elhangzottak.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédében kiemelte: a beruházás támogatása köszönetet fejez ki az ezeréves Magyar Katolikus Egyház szolgálatának, a sóskútiaknak és őseiknek a kőért és a sok munkáért, ami nélkül nem jöhettek volna létre hazánk emblematikus kulturális, vallási, oktatási, építészeti remekművei.

Mészáros József polgármester beszédében a templom kiemelt szerepét hangsúlyozta egy település lakosainak közösségi életében.

Az ünnepi szentmise végén Spányi Antal püspök, Soltész Miklós államtitkár, Sisa István Lénárd plébános és Mészáros József polgármester közreműködésével két emlékfát ültettek a templomkertben a megújulás és a jövő jelképeiként.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye/Berta Kata

Fotó és videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió, Körtvélyes Tivadar

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »