Sötétben és kiszolgáltatottan, mégis védetten és biztonságban Lakatos Krisztina2026. 01. 17., szo – 10:48
A francia Anne-Laure Bondoux regényvilága apokaliptikus, félelmetes, idegen, ugyanakkor mindennapi is és ismerős.
A cselekményt az egymásba érő ellentétek dinamikája szabályozza: a fülsüketítő zajt követi a megdöbbentő, rettegést keltő némaság; a szerelem, a tánc, a színház, a kabaré fényét a szenvedés, a gyász árnyéka halványítja el. A fejezetek címeiben is hangsúlyozott ellentétek (pl. az üres és a teli, a rend és a rendetlenség, az ismert és az ismeretlen, a nyugalom és az aggodalom, az indulás és a visszatérés) olyannyira maguktól értetődően váltják fel egymást, ahogy a nappalokat az éjszakák, ahogy a derűs, forró nyarakat a sötét és rideg telek.
A regény kiindulópontja két fiatal egymásra találása egy traumatizált gyerekkor után. A találkozás, az örömnapok hátterében végig ott hallatszik a gyár moraja, a hétköznapi rutin kattogása. Aztán olyan helyzetek adódnak, amikor a természetes helyett meg kell elégedni a művivel, az igazi helyett az állal, a valós helyett az álomszerűvel. Az elveszített végtagokat csak részben pótolhatja a protézis. Ha nem is gyógyulnak be mindig a sebek, legalább megszokottá válnak, ha nem is tűnnek el mindig a hiányok, de az újnak a kisarjadása feledtetheti őket. Az ember ugyan továbbra is sebezhető marad, de működnek a világban a rejtett ellenerők, melyek széthintik a remény magvait.
Az első rész kollektív elbeszélője a közösség nevében meséli a történetet és magyarázza is utólagos perspektívából, lelkifurdalással terhelten a most már egyértelműen kiütköző hibákat. A második résztől a főszereplő fiatal pár, a városi közösségtől megtagadott, elűzött Bo és Hama gyermeke veszi át a szót – innentől minden történést az ő életét előkészítő eseménynek látunk. Tsell története azt példázza, hogy mindenkinek önmagát kell megtalálnia, de ez csak akkor lehetséges, ha felismerjük helyünket a generációk láncolatában, ha megtaláljuk az összekötő kapcsokat múlt és jelen között, ha értelmezni tudjuk a jövő felé előremutató jeleket.
A lényeg, ami többnyire a látható dolgok mögött van, általában nyugtalanító. Milyen hatalmak irányítanak? Kinek a kezében vagyunk? Ki fogja használni és ki ellen a fegyvereket, melyeket legyártanak a gépsorok? Egy könyörtelen gépezet kiszolgálóivá válhatunk-e öntudatlanul? Vajon tényleg az-e a lényeges, ami annak tűnik? Valóban jobb-e a csend, mint a zaj, és valóban ragyogóbb-e a fény, mint az árnyék?
Bondoux regénye könnyedén emel fel és ejt le súlyokat, az elvont szavakat konkrét valójukba fordítja át, a megfoghatatlan érzéseket megragadhatóvá teszi, eleven jeleneteket és titokzatos, hozzánk mégis hasonlító jellemeket tud megjeleníteni. Ellentétek között kell egyensúlyoznia a fordítónak is, s ez Száz Jolinak remekül sikerült: fordításában a mondatok dikciója magával ragadó, a szavak pedig a lehető legnagyobb természetességgel találják meg a maguk helyét a szépen egymásba érő nagyobb egységekben. A cselekmény egyszerre lineáris és körkörös, az évszakok ciklikussága és az emberélet fázisai sajátos ritmust kölcsönöznek a szövegnek is. A hasonló terek és hasonló szituációk egymásra visszautaló, ugyanakkor a cselekményt előbbre is vivő szókincset igényelnek: az írónak is, a fordítónak is (akárcsak a regénybeli árnyékszínház működtetőjének) érzékenyen kell ügyelnie az illúzió megteremtésére és a hangulat megőrzésére.
Külső és belső útrakelések, a magasság és mélység próbatételei követik egymást ebben a szívhez szóló ifjúsági regényben, mely – ahogy az az igazi irodalmi értékkel bíró szövegek esetében lenni szokott – életkortól függetlenül szólítja meg mindazokat, akik fogódzókat keresnek az élet bizonytalanságai között, akiknek önmaguk megtalálása és felvállalása kihívást jelent, akik úgy érzik, mindaddig, „amíg életben vagyunk”, mernünk kell kézbe venni a saját sorsunkat, meg kell próbálnunk felállni minden esés után.
Ahogy az ifjúság mögött ott a gyerekkor a maga meséivel, úgy támogatja meg az ifjúsági regényt a háttérből a mesék varázslatos dichotómiákra építő, a hős töretlen elhivatottsága révén bizakodást sugárzó világa.
Simonyi Cecília rajzai a mese- és álomszerűséget is, a reális elemeket is szépen érzékeltetik: mintha egy varázsgömbbe pillantanánk bele a révükön, vagy a lélek egyébként láthatatlan mélységeibe.
A regény egyik központi fejezetében a föld gyomrában találjuk magukat: sötétben és kiszolgáltatottan, szorongva és kuporogva, mégis védetten és biztonságban, mint az anyaméhben. Kuporodjunk össze és merüljünk bele ennek a kis könyvnek a világába, melyből végtelen terek és minden irányba táguló perspektívák nyílnak.
Polgár Anikó
Anne-Laure Bondoux: Amíg életben vagyunk
Fordította: Száz Joli
Illusztrálta: Simonyi Cecília
Esti Kérdés Könyvek, 2025, 336 oldal
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
