Sosem tartottak még ilyen foci-világbajnoki sorsolást

Sosem tartottak még ilyen foci-világbajnoki sorsolást

A labdarúgó-világbajnokságok 92 éves története alatt korábban még sosem fordult elő, hogy úgy tartják meg a csoportok sorsolását, hogy nem tudni, pontosan mely válogatottak lesznek ott a tornán.

Jelenleg a 32 résztvevő országból csak 29 neve ismert, a világjárvány és az orosz–ukrán háborús konfliktus következtében ugyanis csak júniusban zárul le a selejtezősorozat. A bizonytalan sorsú válogatottak a négyes kalapból várják a golyóhúzást, míg a többiek a FIFA világranglistája alapján kerültek besorolásra. A kivétel ezúttal is a házigazda, Katar automatikusan került be az első nyolcasba. Rajtuk kívül a többiek már a nagyágyúk közé sorolhatók, a két dél-amerikai mellett öt európai csapat került az első kalapba.

Hírdetés

A második vonalban is találni kiemelkedő futballkultúrájú válogatottakat, vélhetően a legtöbben szeretnék innen elkerülni a hollandokat, a németeket, vagy a horvátokat. A harmadik kalapban az afrikai országok fekete lóként mindig veszélyesek, de a szerbek, vagy a Lewandowski fémjelezte lengyelek is nehéz ellenfélnek számítanak. A negyedik nyolcas válogatottjai a papírforma szerint nem sok vizet zavarnak majd a november 21-én kezdődő vb-n, de minden tornán akad egy-egy meglepetéscsapat, így őket sem szabad lebecsülni.

A csoportkörben – az európaiak kivételével – azonos zónából érkezettek nem kerülhetnek össze.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »