Sosem találkozott Trump főbírójával a szexuális erőszakkal éppen jókor vádaskodó baloldali aktivista

A Brett Kavanaugh konzervatív főbírót szexuális erőszakkal vádoló nők egyike, Judy Munro-Leighton elismerte szombaton, hogy hazudott, és soha nem is találkozott a főbíróval.

Chuck Grassley, a szenátus igazságügyi bizottságának vezetője a hamis állításokról szóló dokumentumokat megküldte Jeff Sessions igazságügyi miniszternek és Christopher Wray igazgatónak, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vezetőjének. A minisztérium várhatóan megindítja az eljárást hamis állítások és az igazságszolgáltatás akadályozása miatt.

Brett Kavanaugh főbírót szenátusi meghallgatása idején több nő is megvádolta évtizedekkel korábbi szexuális zaklatásokkal és szexuális erőszakkal. A főbíró jelölését október 6-án megszavazta a szenátusi bizottság republikánus többsége, és azóta az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság tagja.

Chuck Grassley irodájának közleménye szerint Judy Munro-Leighton azzal vádolta meg Kavanaugh-t, hogy a főbíró és az egyik barátja "többször is megerőszakolták egy kocsi hátsó ülésén". Ezeket a vádakat először egy névtelen levélben Kamala Harris kaliforniai demokrata párti politikussal közölték, aki a szenátusi meghallgatás egyik résztvevője volt, majd Munro-Leighton elektronikus levelet küldött az igazságügyi bizottságnak, magára vállalva a levélíró szerepét. (A magyar mellett az angol nyelvvel szemben is rendre alulmaradó Magyarországi Talmudista Irodának sikerült ezt úgy fordítania, hogy ő írta a névtelen levelet. Vagy "füllentettek". Talán jobb lenne maradni az anyanyelvüknél, és Netanjahu Newsként folytatni, a héberhez jobban illik a hazudozás is – a szerk.) A bizottság vizsgálódni kezdett és gyorsan megállapította, hogy Munro-Leighton egy Kentuckyban élő baloldali aktivista, aki évtizedekkel idősebb a főbírónál, soha nem találkozott vele.

Hírdetés

A múlt héten Grassley szenátor Michael Avenatti ügyvéd (emellett demokrata aktivista) és ügyfele, a Kavanaugh-t szintén szexuális zaklatással megvádoló Julie Swetnick ügyben küldött meg dokumentumokat az igazságügyi tárcának bűnügyi nyomozásra. Swetnick ugyanis eskü alatt vallotta, hogy Kavanaugh évtizedekkel korábban jelen volt akkor, amikor többen megerőszakolták őt. A nő egyébként később az NBC televíziónak adott interjújában részben visszavonta állításait, részben ellentmondásokba keveredett.

Donald Trump elnök szombaton Twitter-bejegyzésben reagált a fejleményekre. "Mi van a többiekkel? Hol vannak az ügyben a demokraták?" – írta a mikroblogban Trump.

Christine Blasey Fordról, arról a kaliforniai pszichológusról, aki a meghallgatáson Kavanaugh legfőbb vádlója volt, a napokban a Slate internetes portál megírta: ügyvédnője, Debra Katz közreműködésével számlát nyitott, amelyre adományokat vár. A nő azt állítja: szenátusi "szereplése" miatt halálos fenyegetéseket is kapott, ezért személyes biztonságára sokat kell költenie. A számlára eddig már több mint 800 ezer dollár érkezett. Emellett Blasey Fordnak egy könyvkiadó egymillió dolláros szerződést is ajánlott története megírására.

(MTI – Business Insider nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »