Kétszázan még mindig arra várnak, hogy valahogy lesegítsék őket arról a helyről, ahol soha nem látott havazás indult pénteken.
Mint az Infostart is hírül adta, mentőcsapatok dolgoznak jó ideje a Mount Everesten, mivel – a kínai állami média jelentései szerint – a havazás megközelíthetetlenné tette a hegy keleti lejtőit, csaknem ezer ember rekedt ott, 4900 méteren.
Friss tudósítások szerint már halott is van, és a mentés második napján, kedden még mindig 200-an ott voltak az elzárt zónában, ahol péntek este kezdett szakadni a hó.
Mint a Híradó.hu összefoglalójából kiderül, több túrázó már nyilatkozni is tudott, ők a szüntelen havazásra és a kihűlésre panaszkodtak, őket már elérték a hegyimentők, és Kudangba vitték le.
Egy természetfotós, Sucsang Dong is a több száz turista között volt, akik a kínai aranyhét ünnepére utaztak a hegységhez, ő a tibeti lejtőkről szerette volna megörökíteni a Himalája csodáját, amikor lecsapott a hóvihar, de olyan, amilyet még soha nem látott, sokak ruhája a sűrű hóesésben teljesen átázott, ez vezetett hipotermiához.
Egy 27 éves nyilatkozó bő tucatszor járt már a hegyekben, de ilyen időt még nem tapasztalt.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


