Amióta kezdetét vette a háború, mérhetetlen keserűség, csalódás, elkeseredettség uralkodott el sok-sok embertársunk lelkében. Nem tartozik a kedvenc költőim közé Ady Endre: vannak kiváló versei, miként az sem tagadható, hogy őszintén aggódott a magyarság jövője miatt. Ugyanakkor messzemenően nem értek egyet politikai nézeteivel: Ady Endre fejében teljes zűrzavar uralkodott, hiszen attól a politikai tábortól várta a jobb idők beköszöntét, amelynek mai utóda a Gyurcsány-féle magyargyűlölő moslékkoalíció. Mindamellett mélységes megrendülést érzett a háború kitörésekor. Egy világ omlott össze benne: „Tudtuk, hogy az ember esendő, S nagyon adós a szeretettel, Hiába, mégis furcsa volt, Fordulása élt s volt világnak, Csúfolódóbb sohse volt a Hold: Sohse volt még kisebb az ember, Mint azon az éjszaka volt: Különös, Különös nyár-éjszaka volt. Azt hittem, akkor azt hittem, Valamely elhanyagolt Isten, Életre kap s halálba visz, S, íme, mindmostanig itt élek, Akként, amaz éjszaka kivé tett, S Isten-várón emlékezem, Egy világot elsüllyesztő, Rettenetes éjszakára: Különös, Különös nyár-éjszaka volt” – írta Emlékezés egy nyáréjszakára című versében, felidézve a háború kitörésének szörnyű pillanatát.
Mint a századelő „boldog békeéveinek” polgárai közül oly sokan, manapság is, kiváltképpen az európaiak és az amerikaiak, mélységesen meg vannak döbbenve. Mert a világ eseményeit figyelemmel kísérve háborúk sokaságáról kaptunk régebben is híreket, azonban ezek többnyire tőlünk viszonylag távol, elsősorban a Közel-Keleten, Afrikában zajlottak. A délszláv háború is Európa perifériáján dúlt, ráadásul annak lezárulása óta immár több mint két évtized telt el. Ugyan néha-néha szó esett a közbeszédben korábban is egy lehetséges „harmadik világháborúról”, de azt gondoltuk, hogy egyrészt az atombomba léte kizárja a nagy összecsapás bekövetkeztét, és ha ilyesfajta tragédia meg is történne, az csakis valamikor a távoli jövőben lehetséges. Ez év február 24. óta azonban reális veszéllyé vált az emberi civilizáció végét jelentő nukleáris összecsapás a nagyhatalmak között.
Ady Endre is elsősorban az emberiséghez fűzött várakozásaiban csalódott. „Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb” – vélte Antigónéval együtt a nyugati civilizáció sok lakója, látván a 19. század lenyűgöző gazdasági-társadalmi fejlődését és tudományos eredményeit. Igaz, épp a 19. század végén (sőt már korábban is, elég csak Schopenhauer filozófiájára gondolni), az optimizmus és az emberiség nagyszerű jövőjébe vetett hit mellett felütötte a fejét a dekadencia érzése is. Regényírók, költők, festők, filozófusok fejezték ki írásaikban az emberiség sorsát illető súlyos kétségeiket. Az általános hangulatot azonban mégis inkább a tudomány korlátlan lehetőségeibe, a haladásba, az emberi természet alapvető jóságába vetett hit jellemezte. (Ráadásul akkoriban sem a környezet pusztulása, sem a népességnövekedés, illetve a fejlett világban a népességcsökkenés nem okozott még fejfájást senkinek.)
Az első, majd a második világháború borzalmait átélve alaposan megrendült az emberi nem haladásába vetett hit. Ugyanakkor mindkét nagy világégést komoly fellendülés követte: 1945 után pedig a Nyugat-Európában és Észak-Amerikában kialakuló jóléti állam és demokrácia milliók hitét adta vissza az emberiség jövőjét illetően. A hidegháború idején ugyan nemegyszer felrémlett az atomháború veszélye: azonban a két nagyhatalom pusztító összecsapása nem következett be, háborúik pedig a nyugati és a kommunista országoktól távol, a harmadik világ országaiban zajlottak. A kommunizmus összeomlása ismét csak az emberi haladásba vetett hitet és az optimizmust erősítette, melyet leghatásosabban Francis Fukuyama japán származású amerikai filozófus fejezett ki „A történelem vége és az utolsó ember” című, nagy figyelmet kapott művében. Fukuyama szerint a „liberális demokráciáknak” a kommunizmus felett aratott győzelme egy új történelmi korszak kezdetének tekinthető, amelyben nem lesznek háborúk, forradalmak, ezzel szemben viszont folyamatos és látványos gazdasági-társadalmi tudományos fejlődés a jólétet mindenütt megteremti a Földgolyón.
Fukuyama elméletére az első nagy csapást a 2001. szeptember 11-i merényletek mérték. Sem „a szabadság elleni nagy támadás”, sem a „terrorellenes háború” nem illett bele az amerikai filozófus „szép, új világába”. Ezen a ponton azonban szükséges megjegyezni, hogy szélsőjobboldalinak („fasisztának, nácinak, szélsőségesnek, rasszistának” stb.) bélyegzett politikai pártok (mint például a francia Jean-Marie Le Pen és Nemzeti Frontja, Gianfranci Fini Olasz Szociális Mozgalma, Magyarországon a MIÉP) már a kommunizmus összeomlása idején figyelmeztettek a fenyegető veszedelmekre, a „liberális demokráciák győzelméről” harsogó politikusok és média aljas hazugságaira. Minden egyes figyelmeztetésük igaznak bizonyult! Mert legyen szó a migrációról, a nyugati világrend fennen hirdetett demokráciájának és humanizmusának hamisságáról, a globalizmus valós természetéről, az „egypólusú világrend” valóságáról, a liberalizmus pusztító jellegéről, a „szélsőjobboldalnak” minden egyes figyelmeztetése és állítása teljes mértékben beigazolódott. Magyarországon Csurka István már 1989/90-ben figyelmeztetett arra, miféle magyarellenes, a háttérhatalmat kiszolgáló alakulat is az SZDSZ, és leírta azt is, hogy a „rendszerváltás” egy óriási szemfényvesztés, amely pusztán birodalomváltást jelent. Az úton-útfélen fasisztának nevezett Csurka István és a MIÉP mutatott rá a legnyomatékosabban (valamint az MDF és a KDNP jobboldali erői, és még náluk is erőteljesebben Torgyán József Kisgazdapártja is) a liberalizmus hagyományos értékeket szétzüllesztő, erkölcs- és társadalomromboló jellegére is. Csurka István a 2001. szeptember 11-i merényletek utáni órákban kifejezte kétségeit a terrortámadás hivatalos magyarázatának valódiságával kapcsolatban, és világosan rámutatott: az ikertornyok elleni (titkosszolgálati eszközökkel megrendezett) támadás csupán ürügy az USA birodalma számára világuralmának kiterjesztésére és megszilárdítására a Közel-Keleten.
Mindeközben a volt kommunista államokban – a legdurvábban épp Magyarországon – lezajlott a globális bankárelit és a járszalagjukra fűzött hazaárulók (élükön az SZDSZ-szel) privatizációnak nevezett gátlástalan rablása és ehhez kapcsolódóan a kommunista nomenklatúra hatalmának pofátlan átmentése. A NATO és az Európai Unió a gyarmati sor még mélyebb bugyraiba lökte Kelet-Európa országait, miközben a demokratikusnak álcázott nyugati birodalom több alkalommal is kimutatta foga fehérét: Jugoszláviában, Afganisztánban, Irakban, Irakban, Líbiában, Szomáliában és Szíriában.
Tömeges kiábrándulás a „nyugati értékekből”, a „demokratikus nyugati intézményekből”, az „euroatlanti integrációból” csakis azért nem történt, mert a globális bankárelit szigorú felügyelete alatt álló média sikerrel varázsolt egy olyan virtuális valóságot az emberek szeme elé, melyben az USA, a NATO, az EU és szövetségeseik a „jogállamiság”, a „demokrácia” megtestesülései, a „haladás és fejlődés kizárólagos letéteményesei”. Akik pedig ellenállnak a Nyugat brutális terjeszkedésének, vagy csupán rámutatnak a „virtuális valóság” hamisságára (például arra, hogy a liberalizmus és a demokrácia alapelveivel ellentétes a liberális szellemi terror, a másként gondolkodók, például a revizionista történészek üldözése, a holokauszttörvények, a kettős mérce, melynek legszembeötlőbb példája a palesztinok fölött gyakorolt izraeli elnyomás mentegetése) vagy akár a liberalizmus romboló természetére, azokat terroristának, rasszistának, nácinak, fasisztának, homofóbnak bélyegezve kirekesztik a nyilvánosság fórumairól és a közéletből.
A „terrorellenes háború”, majd az „arab tavasz” akciósorozata után a globális bankárelit Európára és Amerikára vetette „vigyázó szemét”. 2014-ben az USA-birodalom titkosszolgálatainak (és a titkosszolgálatok legális, látható karjaiként működő NGO-hálózatok) közreműködésével végrehajtották a majdani puccsot, melynek nyomán egy oroszellenes bábkormányt állítottak Ukrajna élére. Az országot nyolc év alatt a globális elit gazdasági és katonai bázisává alakították át, ahonnan Oroszországot kívánták még inkább sarokba szorítani. 2015-től kezdődően Európára szabadítottak több millió migránst a Kalergi-terv, vagyis egy kevert fajú európai népesség megvalósítása céljából, 2019-ben négerek millióit hergelték fel, és életre hívták az elsősorban Trump elnök megbuktatására szervezett BLM-mozgalmat, ezzel egyidejűleg pedig felerősödött a hagyományos értékek maradékát is elpusztítani hivatott LMBTQ-idiotizmus. A „koronát” pedig 2019/20-ban a vuhani (vagy valamelyik ukrajnai?) biolabóratóriumból szabadjára engedett vírussal tették fel, mely jelentősen megkönnyíti a globális elit hatalmának megszilárdítását egy teljes körű társadalmi-gazdasági átrendeződés – a sokat emlegetett Great Reset – megvalósítása révén.
Az Ukrajnában kirobbantott háború is sok tekintetben a nyugati birodalom globális bankárelitjének a kezére játszik. Hacsak…Oroszország nem lesz képes rövid időn belül uralma alá vonni egész Ukrajnát, ott viszonylagos nyugalmat teremteni, és az USA-birodalom ügynökhadát onnan kiseprűzni. A dinasztiás bankárklánok „egypólusú világrendje”, vagyis korlátlan világuralma hajótörést szenvedhet abban az esetben is, ha az Oroszország-Kína-India-Irán tengely megszilárdul, magához vonz kisebb országokat is, és egy alternatív, sőt a Nyugatnál hatékonyabb, működőképesebb ellenpólus születik. Akkor pedig a Nyugat hanyatlása mindenképpen felgyorsul majd.
Az ember, „jó és rossz csodás kevercse”, keveset változott a történelem folyamán. (Bár mióta „Isten meghalt”, jelentősen romlott az általános erkölcsi színvonal a nyugati világban.) Nagy tettekre, önfeláldozó cselekedetekre, nagy alkotások létrehozására is képesek vagyunk, mindamellett a „létért és a hatalomért folyó küzdelem” is zajlik, mely viszálykodáshoz, erőszakhoz, romboláshoz, pusztító háborúkhoz vezet. A világ fölötti kizárólagos uralomhoz ragaszkodó, arra fanatikus (már-már transzcendens eredetű) elhivatottságot érző globális elit törekvései okozzák világunk legtöbb válságát és a bekövetkező borzalmakat. Sajnos egy óriási hatalmi átrendezést élünk meg napjainkban, mely súlyos veszedelmeket és kockázatokat rejt magában. De a várhatóan hosszas küzdelem kedvezően is végződhet, amennyiben mégiscsak megszületik a nyugati impérium „keleti” ellenpólusa. Talán még nem lesz késő, és hazánk is visszanyerheti függetlenségét és szabadságát.
Gergely Bence
(A szerző olvasónk.)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
