Sorsfordító bizonyítékhamisításra derülhetett fény az izraeli tárgyaláson

Sorsfordító bizonyítékhamisításra derülhetett fény az izraeli tárgyaláson

Az incidensre még márciusban került sor, melynek előzményei máig vitatottak. A hivatalos izraeli katonai jelentések szerint három palesztin férfi késekkel támadt rá a palesztinai Hebronban szolgálatot teljesítő izraeli katonákra.

A katonák ennek következtében tüzet nyitottak a támadókra, kettejüket halálosan megsebezve. A harmadik támadó bár nem szenvedett halálos sérüléseket, eszméletlen és lefegyverzett állapotban feküdt, mely az izraeli katonai kódex alapján is hivatalosan is egy “ártalmatlanná tett támadónak” minősül.

Ám az izraeli védelmi alakulat egyik katonája megszegte a katonai kódexben foglaltakat, és közvetlen közelről fejbe lőtte az eszméletlen férfit. Az esettel kapcsolatban többen kiemelték, hogy a felvételen tisztán látszódott, hogy nem volt jele pániknak a helyszínen, ugyanis a veszélyt már elhárították.

A képsorok alapján az izraeli katonát azonnal a Jaffában található katonai bíróságra küldték, mivel megszegte a hivatali eljárásban foglalt direktívákat. Ügyvédje szerint az eszméletlen palesztin férfi mellett egy kés hevert a földön, melyet bármikor felhasználhatott volna arra, hogy a közelben lévő izraeli katonákat megsebezze.

Hírdetés

סרטון חדש מאירוע הירי בחברון: בועטים בסכין ומקרבים אותה לגופת המחבל
הקטע המלא >> https://t.co/IezuqAQ2gX pic.twitter.com/qLjHvwLbyu

— חדשות 2 (@Channel2News) June 1, 2016

Azonban a napokban előkerült sorsfordító felvétel szerint a kést utólag rúgta az eszméletlen palesztin férfi mellé egy izraeli mentőápoló.

Az eset olyannyira megosztotta az izraeli közvéleményt, hogy több cionista szervezet is felháborodásának adott hangot, míg egyes baloldali izraeli csoportok az Iszlám Állam kegyetlen tevékenységeihez hasonlították az eszméletlen férfi kivégzését. Az eset óriási konfliktusokat gerjesztett az izraeli társadalmon belül, többek között az izraeli védelmi miniszter is úgy nyilatkozott erről, hogy lemondásának ez az egyik fő oka.

888.hu – (RT, Times of Israel)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »