Sorra ítélik el John Lewis képviselő kijelentését

Republikánus politikusok és egy befolyásos demokrata párti szenátor is elítéli John Lewis demokrata párti képviselő kijelentését, amellyel kétségbe vonta Donald Trump elnökségének legitimitását. Lewis azonban kitart álláspontja mellett.

Az amerikai közéletet uralja John Lewis, georgiai demokrata párti képviselő pénteken este nyilvánosságra került kijelentése, amelyben kétségbe vonta Trump legitimitását, mert szerinte Trumpot „az oroszok választották meg”. Vasárnap egy sor vezető republikánus politikus ítélte el Lewist.    

Mike Pence, megválasztott alelnök a Fox televízióban „mélyen csalódást keltőnek” nevezte Lewis kijelentését. Különösen, mert „ilyen formátumú politikustól” hangzott el. A 77 éves John Lewis ugyanis a hatvanas évek amerikai polgárjogi mozgalmának egyik ismert és köztiszteletben álló harcosa. Pence azon reményének adott hangot, hogy Lewis képviselő megváltoztatja álláspontját, és részt vesz Donald Trump beiktatási ünnepségén is.

Hírdetés

Reince Priebus, leendő kabinetfőnök az NBC televízióban „felelőtlennek” minősítette az idős politikus kijelentéseit: „legyen bármilyen történelmi jelentőségű politikus is, az igazság az, hogy felelőtlen volt” – szögezte le Priebus a „Találkozz a sajtóval” című műsorban. Rand Paul, kentuckyi szenátor pedig a CNN hírtelevízióban azt hangsúlyozta, hogy „a partizán Lewis” sem lehet mentes a bírálatoktól. „Elismerem, hogy a polgárjogi küzdelmek hőse, de ettől még nem bírálhatatlan vagy a kijelentései sem vitathatatlanok” – nyilatkozta Rand Paul.

John Manchin, nyugat-virginiai demokrata párti szenátor szintén bírálta a georgiai politikust. Manchin a CBS televíziónak adott interjújában leszögezte: minden tisztelete mellett is úgy gondolja, hogy Lewis képviselőt senki nem kérte fel e véleménye kifejtésére. „Csak annyit szeretnék, hogy ennek a retorikának legyen már végre vége. Putyin elnök éppen azzal győzedelmeskedik majd, hogy látja ezt a kölcsönös civódást. Ezt abba kell hagynunk!” – hangsúlyozta a befolyásos demokrata párti politikus.

Maga John Lewis vasárnap kitartott álláspontja mellett. Az NBC televízióban hangsúlyozta, hogy „nem látom ezt a megválasztott elnököt legitim elnöknek”. Majd kérdésre válaszolva hozzátette, hogy nagyon nehéz, számára csaknem lehetetlen együttműködni Donald Trumppal. „Én nem hívnám meg őt az alabamai Selmába” – nyomatékosította álláspontját. A déli Alabama államban lévő Selma a polgárjogi küzdelmek történelmi tiltakozó meneteinek helyszíne.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »