Megszaporodtak a szlovák politikai életképek húsvét előtt. „Dicső” parlamenti ellenzékünk egy emberként állt ki nagyhét szerdáján tiltakozni és utálkozni amiatt, hogy a kormány Galántán tartott kihelyezett ülést. Ráadásul ígérgetett a magyaroknak! És ez bizony főbenjáró bűn.
Mert hát hogyan is lehet a déli – már bocsánat a ronda kifejezésért – lerohasztott, magyarok (is) lakta régiókban ilyen-olyan apróbb fejlesztéseket kilátásba helyezni, amikor északon medvék riogatják a városi-falusi lakosokat, temérdek szú irtja az erdőket (a védetteket is), a soha el nem készülő tátrai nyugat–keleti autópálya már meglévő szakaszaira omlanak rá hegyoldalak, s kéne a pénz ott is utakra, hidakra, lakásokra, felújításokra, fejlesztésekre, munkahelyteremtésre, egyebekre… Ne magyarokra költsék!
Sorra hullanak le a maszkok.
Fejlődést is, de csak annyit, amennyit saját erőből, szlovák közpénzek nélkül meg tudunk teremteni magunknak, meg persze a szlovák államnak, elvégre még a Magyarországról hozzánk eljuttatott magyar közpénzhányad (támogatás) is ezt az országot gyarapítja, s nem csupán a belőle lecsapolt adóösszegeivel, hanem a felújított vagy újonnan épített közhasznú ingatlanokkal is. Amióta az egyszerűek átvedlettek Slovenskóvá, ugyanolyan sovén progresszívek lettek, mint Sulík, Šimečka, vagy a progresszív-keresztény Majerský pártja.
Felfogtam én már jó régen – még az átkosban, az 1984-es iskolaharc után burzsoá nacionalizmusért eltiltott újságíró koromban –, hogy ebben az országban magyarnak lenni szívben, lélekben és tettekben is – nem folyton emelkedő pályaívet jelent. Hoz szilenciumot is. De ad hozzá: lelki békét, nyugodt éjszakákat, gumimentes gerincet; meg azt, hogy nyugodt szívvel állhatok meg előre ment őseim sírhalmánál. Van, ami többet ér minden fényes karriernél. Üzenem csendesen: „a mindenséggel mérd magad”. Mert bármilyen „nagy úr” is mostanság valamely politikai divat, nem kell beállni a falkába és együtt üvölteni a farkasokkal.
No meg úgy sem kell tenni, hogy csak a Fico és a Pellegrini miatt vették el 4500 szlovákiai magyar állampolgárságát és üldözték el Magyarországra Malina Hedviget… Volt közben ugye egy Radičová-kormány, meg egy alkotmányos többséggel bíró Matovič-koalíció is, amely hozzá is nyúlt az állampolgársági törvényhez, de csak úgy, hogy ránk, felvidéki magyarokra vonatkozóan megmaradjon a jogfosztó rendelkezése. Mert ugye mi magyarok vagyunk, s nekünk kijár az államnemzeti többségtől a közutálat. Olykor a nyilvános gyűlölet.
Korčokkal a Grassalkovich-palotában az lett volna! S nem baj, ha Szlovákia elveszíti maradék szuverenitását is, amelyet anno „a kulturális és etikai kérdésekre vonatkozó önállóságról” parlamenti határozattal csatoltatott az uniós szerződéshez a régi Kereszténydemokrata Mozgalom, nem baj, ha Moszkva és Prága után Brüsszel fog tollba mondani mindent, akár egy harmadik világháborút is… Baj csak velünk van, magyarokkal. (Tudjuk: ezer éve.) A Korčok is megmondta!
Töprengek néha. Ha mernék, ha tudnák, a még mindig hatályos Beneš-dekrétumok, az állampolgárság-megvonási törvény mellé az általános választójogunktól megfosztó jogszabályt is rendszerbe iktatnák-e? Mert arról álmodni sem merek, hogy a régi jó nyelvhatárt szeretnék visszaállítani délen.
Megjelent a Magyar7 2024/15. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
