Sorozatosan verte és megöléssel fenyegette exbarátnőjét egy fiatal férfi

Sorozatosan verte és megöléssel fenyegette exbarátnőjét egy fiatal férfi Kulcsár Péter2025. 10. 11., szo – 07:48

A rendőrök a napokban vették őrizetbe.

A homonnai (Humenné) rendőrség letartóztatott egy 38 éves férfit, aki brutálisan bántalmazta volt élettársát, majd megfenyegette, hogy megöli. A nő súlyos testi sérüléseket szenvedett: fejét többször megütötte, csuklóját és ujjait kicsavarta, emellett halláskárosodást is szenvedett. A rendőrök gyors beavatkozása nélkül a támadás akár tragédiával is végződhetett volna.

Hírdetés

A nyomozás kiderítette, hogy nem ez volt az első alkalom, amikor a férfi bántalmazta a nőt. Korábban is többször erőszakosan lépett fel vele szemben, egy esetben például villával szurkálta, bezárta a lakásba és halálosan megfenyegette. A legutóbbi támadás során a nő családja, hallva a segélykiáltásokat, azonnal értesítette a rendőröket, akik rövid időn belül a helyszínre érkeztek – írja a noviny.sk portál.

A férfi erőszakos múltja miatt a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását. A döntés indoklása szerint komoly esélye lett volna annak, hogy újabb támadásokat követne el, ha szabadlábon maradna. A vádiratban testi sértés és élet elleni fenyegetés szerepel, amelyekért akár többéves börtönbüntetés is kiszabható.

Az áldozat jelenleg orvosi és pszichológiai ellátásban részesül, halláskárosodása maradandónak tűnik. A család és a környezet megrendülten beszél az esetről, ugyanakkor hálásak a gyors rendőri intézkedésért, amely szerintük életet mentett.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »