A szavak helyett a képek beszélnek a Mesék a Hurokból című sorozatban, ami nem is csoda, hiszen festmények ihlették.
Ma már a legtöbb nagy nemzetközi sorozat ugyanazzal a technológiával készül, mint a mozifilmek, ezért is lehet őket különösebb minőségbeli problémák nélkül akár mozivászonra is vetíteni. Felvetődik a kérdés: a hosszabb játékidőn túl mi különbözteti meg manapság a sorozatokat a filmektől? Például az, hogy a sorozatok rendkívüli mértékben párbeszédközpontúak. Ez részben annak köszönhető, hogy míg a filmeknél a rendező, a sorozatoknál a forgatókönyvíró az úr, az írók pedig jobban szeretnek az írott szavakra támaszkodni, mint a vizualitásra. A Prime Video science fiction szériájában rögtön feltűnik, hogy a szereplők keveset beszélnek, jobbára rövid mondatokban, nagy szünetekkel fogalmaznak, a tempó ráérős, a sokszor festményszerű képek lassan csordogálnak, ehhez pedig a zseniális Philip Glass szerzett éteri, kissé álmodozó hangulatú, egészen pazar aláfestő zenét. A nyolc epizód hangulatában annak ellenére nagyon egységes, hogy különböző stílusú rendezők (köztük olyan nagyágyúk, mint Jodie Foster, a horrordirektor Ti West vagy a Pixar-zseni Andrew Stanton) jegyzik őket, és mindegyikük ad hozzá annyi egyéni ízt, amitől az egyes részek mégis különböznek egymástól. Elsőre antológiasorozatnak tűnik a Mesék a Hurokból, ám mivel az epizódok nagyjából ugyanazon, körülbelül tucatnyi szereplő körül forognak, és azért van némi összefüggés a részek között, érdemes egyben és sorrendben nézni az egészet, mert bizonyos motívumai csak így válnak érthetővé.
Bár a sorozat olyan hardcore science fiction témákkal foglalkozik, mint az időutazás, a testcsere, a jövőbe látás vagy az idő megállítása, egyáltalán nem csak a sci-fi-őrültek élvezhetik, mert végig nagyon emberközpontú, és olyan univerzális emberi témákat és félelmeket állít a középpontjába, mint a félelem az elmagányosodástól, a haláltól vagy attól, hogy nem lehet olyan a jövőnk, amilyet szeretnénk. A Mesék a Hurokból csendesen, líraian mesél, a nagy történések is csak úgy megtörténnek benne, semmi sincs túldrámázva: néha tényleg olyan érzésünk van, hogy egy galériában járunk, ahol egy festő egy tematikában rendezett kiállítását nézhetjük végig. Az érzés nem véletlen, ugyanis a sorozatot egy svéd képzőművész, Simon Stålenhag képei inspirálták, aki egy erősen retro, főképp a nyolcvanas évek Svédországára emlékeztető világot teremtett meg (bár a sztorit áthelyezték Amerikába, a skandináv hatás és hangulat nagyon is tetten érhető), amiben itt-ott, sokszor csak a háttérben futurisztikus tárgyak vagy épületek jelennek meg, melyekkel az emberek látszólag békésen együtt élnek. A történeteket összeköti egy furcsa kisvárosi, föld alatti kutatóközpont, a Hurok, ahol egy idegen eredetű tárgy segítségével a kutatók azon dolgoznak, hogy megfejtsék az univerzum nagy misztériumait, és ez vezet aztán különféle, egészen bizarr bonyodalmakhoz. Ínyenceknek való sorozat a legjobb fajtából.
A Mesék a Hurokból a Prime Video kínálatában látható.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
