Sorozatban harmadszor szenvedtek vereséget (Labdarúgás, SuperLiga)

Sorozatban harmadszor szenvedtek vereséget (Labdarúgás, SuperLiga)

Az ötlettelen támadójátékkal előrukkoló Sepsi OSK pénteken hazai környezetben meglepetésre kikapott a Mioveni csapatától a SuperLiga 9. fordulójában. A háromszéki együttes sorozatban harmadszor maradt alul – minden versenysorozatot figyelembe véve a legutóbbi tíz mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni –, míg az Argeș megyei alakulat először győzött az idényben.

A mérkőzés előtt nyeretlenül utolsó előtti vendégek már a 4. percben ráijesztettek a házigazdákra, szöglet után Ionuț Rădescu csúsztatt fejjel a bal alsó irányába, azonban Cosmin Matei a gólvonalról látványos sarkazással mentett. Ezt követően a Flavius Stoican csapata a védekezésre összpontosított, a háromszéki együttes pedig hiába játszott mezőnyfölényben, az első félidőben csak egy helyzetet tudott kialakítani, a 23. percben Marius Ștefănescu lövése a keresztlécről vágódott vissza. Az ötlettelenül játszó székelyföldi gárda beívelésekkel próbálkozott, viszont nem sikerült veszélyeztetnie.

A Sepsi OSK szünet után vezetést szerezhetett volna, Radoslav Dimitrov beadása után Mario Rondón ígéretes lehetőségét Iustin Popescu bravúrral szögletre tolta. A folytatásban Niczuly Roland hárította Alexandru Buziuc távoli lövését, majd a Mioveni az 53. percben vezetést szerzett, a csereként pályára lépő Blerim Krasniqi 16 méterről a jobb alsóba továbbított (0–1). A 68. perc Alexandru Tudorie egyenlített Ștefănescu előkészítéséből, ám utóbbi lesről indult, így a játékvezető érvénytelenítette a találatot. A hátralévő időben Cristiano Bergodi legénysége nyomás alá helyezte ellenfelét, amely sikeresen tördelte a játékot, így a sepsiszentgyörgyi alakulat hét nap alatt harmadszor szenvedett vereséget.

 

 

SuperLiga, alapszakasz, 9. forduló: Sepsi OSK–Mioveni 0–1 (0–0).

Sepsiszentgyörgy, Sepsi OSK Aréna, mintegy 1500 néző. Vezette: George Găman (Craiova). Sepsi OSK: Niczuly – Ispas, Niňaj, Bălașa, Dimitrov – Matei (Tudorie, 59.), Păun, Aganović (Francisco Júnior, 59.) – Ștefănescu, Rondón (Bărbuț, 82.), Gheorghe (Golofca, 60.). Vezetőedző: Cristiano Bergodi. Mioveni: Popescu – Iacob, Scarlatache, Garutti – Oancea, Lixandru, Pop, Trif (Burnea, 90.) – Rădescu (Toma, 72.), Blănaru (Krasniqi, 46.), Buziuc (Kabananga, 64.). Vezetőedző: Flavius Stoican. Gólszerző: Krasniqi (53.). Sárga lap: Rondón (65.), Bălașa (46.), illetve Toma (73.).

További eredmény: Kolozsvári Universitatea–FC U Craiova 1–1 (gólszerzők: Negru 28. – öngól, illetve Iancu 45+3.).

A táblázat:

1. Farul                        5          3          0          13–5    18

2. Rapid                       6          0          2            9–4    18

3. Petrolul                   4          2          2            7–6    14

Hírdetés

4. Hermannstadt       3          4          0          10–5    13

5. Argeș                       4          1          3            9–10  13

6. CFR                          4          0          3          13–9    12

7. Botoșani                  3          3          1            7–5    12

8. U Craiova                3          2          4          11–10  11

9. Craiova                    3          2          2            7–6    11

10. Arad                      3          2          3            7–9    11

11. Sepsi OSK             2          4          3            9–7    10

12. Voluntari               2          2          4            6–9      8

13. FCSB                      1          4          2            9–12    7

14. Mioveni                 1          3          5            5–13    6

15. Kolozsvár              0          4          5            5–11    4

16. Târgoviște             0          2          5            8–14    2

A 10. forduló programja: FC Botoșani–Aradi UTA (péntek, 18.45 óra), Chindia Târgoviște–Sepsi OSK (szombat, 13 óra), FC Hermannstadt–FC Petrolul (szombat, 15 óra), FC U Craiova–FC Rapid (szombat, 21.30 óra), FC Farul Constanța–FC Argeș (vasárnap, 18.30 óra), Kolozsvári CFR–Universitatea Craiova (vasárnap, 21.30 óra), Mioveni–Kolozsvári Universitatea (hétfő, 18 óra), FCSB–FC Voluntari (hétfő, 21 óra).

 

Magyar hátvédet szerződtettek

A Sepsi OSK pénteken közösségi oldalán bejelentette, hogy a székesfehérvári Tamás Márk Sepsiszentgyörgyre igazolt, a középhátvéd két évre szóló szerződést kötött a székelyföldi klubbal. A 192 cm magas játékos az elmúlt két és fél évben a Śląsk Wrocław mezét öltötte magára, 52 mérkőzésen két gólt szerzett, egyet a lengyel bajnokságban és egyet a Konferencia Liga-selejtezőben. A labdarúgó korábban a Puskás Akadémia és a Diósgyőri VTK csapatában játszott, a magyar első osztályban 153 találkozón négy találatot és négy gólpasszt jegyzett. A magyar válogatottban tavaly szeptemberben az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn mutatkozott be címeres mezben.

A háromszéki alakulat korábban közölte, Stefan Askovszki távozik, a 30 éves labdarúgó a görög élvonalban szereplő PAS Lamia együttesében folytatja Az északmacedón játékos 2021 júliusában szerződött Sepsiszentgyörgyre, piros-fehér mezben 41 mérkőzésen kétszer volt eredményes és kiosztott két asszisztot. A Román Kupa- és Szuperkupa-győztes székelyföldi gárda hírül adta, hogy Vitalie Damașcan három évvel meghosszabbította szerződését, viszont az idény hátralévő részében kölcsönben játszik. A moldáv csatár a több játéklehetőség reményében az FC Voluntari mezét ölti magára. A 23 éves támadó 29 találkozón három gólt szerzett és két gólpasszt jegyzett.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »