Sorossal találkozott a tót államfő, de nem tudni, miről beszéltek

Soros "Györggyel" találkozott a múlt héten Andrej Kiska, de nem tudni, miről beszéltek – adta hírül az újszó.sk.

Peter Marček független képviselő részletes jelentést kért az elnöki hivataltól a múlt heti Kiska-Soros-találkozóval összefüggésben, az információkhoz való szabad hozzáférést biztosító törvényre hivatkozva – írja az újszó.sk a SITA hírügynökség információira hivatkozva.

Hírdetés

Andrej Kiska államfő a SITA szerint az elmúlt héten találkozott az Egyesült Államokban George Soros zsidó tőzsdei spekulánssal. A találkozó mintegy egy óráig tartott, hogy miről tárgyaltak, nem tették közzé. Az elnök később a Facebook-oldalán erősítette meg a hírt.

Az újszó.sk azt írja, Marčeket elsősorban az érdekli, ki és mikor indítványozta a találkozót, arra hol és mikor került sor, a két félen kívül kik vettek még részt rajta, mi volt a megbeszélés tárgya, illetve született-e annak során valamiféle megegyezés a két fél között.

(Híradó – Új Szó nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »