Soroshoz kötődő intézményekben dolgozott a Momentum egyik vezetője

Az Origo szerdai cikke szerint Soros Györgyhöz szorosan kötődő intézményekben dolgozott Hajnal Miklós, a Momentum Mozgalom (MoMo) egyik vezetője.

A hírportál azt írta, a 22 éves férfi jelenleg Oxfordban tanul politikát, közgazdaságtant és filozófiát, az egyetem honlapja szerint ez évi 7,6-9,6 millió forintba kerül a lakhatási költségeket is beleértve.

 

Hajnal Miklós dolgozott egyebek mellett a Soros Györgyhöz szorosan kapcsolódó Közép-európai Egyetemen (CEU), ahol segédkutató volt a közpolitikai iskolában. Emellett szakmai gyakorlatot töltött Berlinben a Global Public Policy Institute-nél, amely szintén kötődik az üzletemberhez. Megjegyezték: Hajnal Miklós korábban tagadta, hogy Soros-ösztöndíjas lenne.

 

Az Origo cikke szerint a MoMo politikusa régebben egy internetes honlapot indított volna a diákok online tanulását segítendő. A vállalkozásból végül nem lett semmi – a LiteUp.org cím egy valutaváltó oldalra vezet -, a támogatásként kapott 12 millió forint azonban “eltűnt” – fogalmaztak.

Hírdetés

Az Origo szerint “balliberális potentátok gyerekei” politizálnak a MoMóban. Úgy fogalmaztak: néhány név már nyilvánosságra került “a lehetséges háttéremberek közül”.

Szanyi Tibor MSZP-s európai parlamenti képviselő Haris Évát, a szocialista párt választmányának korábbi elnökhelyettesét nevezte meg a mozgalom egyik fő szervezőjeként.

A MoMo tagja Mécs Imre volt szabaddemokrata politikus és szocialista országgyűlési képviselő egyik fia, valamint Donáth László evangélikus lelkész, korábbi MSZP-s parlamenti képviselő lánya is – írta az Origo.

A párt elnökségi tagja Soproni Tamás, aki a 2014-es önkormányzati választásokon az Együtt-MSZP-PM-DK jelöltjeként indult Budapest VI. kerületében.

A MoMo külpolitikai koordinátora Radnóti András, Radnóti Sándor filozófus, volt SZDSZ-es politikus fia, és a mozgalomban dolgozik Tabajdi Péter, Tabajdi Csaba szocialista politikus fia is – olvasható az Origo cikkében.

MTI


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »