Soros ügyésze letartóztatta az otthonát megvédő házaspárt

Soros ügyésze letartóztatta az otthonát megvédő házaspárt

Törvénytelen fegyverhasználatért letartóztatták Mark és Patricia McCloskey St. Louis-i ügyvéd házaspárt, akik megvédték magukat az otthonukba betörő radikális baloldali aktivistákkal szemben. A letartóztatást a demokrata helyi ügyész, Kimberly Gardner rendelte el, aki szerint a házaspár azáltal, hogy gyakorolta önvédelmi jogát, azt kockáztatta, hogy erőszakossá válik a tüntetés. Gardner több mint 67 ezer dollárt kapott a Soros Györgyhöz köthető Safety and Justice nevű politikai akcióbizottságtól.

Még június 28-án a radikális baloldali Black Lives Matter (BLM) több száz aktivistája betört Mark és Patricia McCloskey St. Louis-i ügyvédpár otthonának kertjébe, majd hangosan fenyegették a tulajdonosokat, akik erre válaszul fegyverrel próbálták megvédeni magukat a szélsőségesektől. A fegyverek láttán a radikális baloldaliak elhagyták a magánterületet, és Lyda Krewson polgármester házához mentek, ahová eredetileg is tartottak.

Az esetről készült felvételek óriási nyilvánosságot kaptak, a baloldali sajtóorgánumok pedig hamisan úgy próbálták meg láttatni az eseményeket, mintha a fehér házaspár önkényesen fegyvert fogott volna a tüntetőkre.

Manipulációjuk alátámasztására levágták a felvételek azon részét, amelyeken látszik, hogy a radikális baloldaliak betörnek a magánterületre.

St. Louis demokrata kerületi ügyésze, Kimberly Gardner természetesen a radikális baloldal mellé állt, és még július 2-án nyomozást rendelt el Mark és Patricia McCloskey ellen.

A Fox News, illetve más amerikai hírportálok beszámolója alapján hétfőn őrizetbe vették a házaspárt.

Gardner közölte, hogy jogellenes fegyverhasználattal gyanúsítják őket, véleménye alapján az önvédelmet gyakorló ügyvédek miatt erőszakossá válhatott volna a megmozdulás.

Hírdetés

A témával kapcsolatosan nyilatkozott a Foxnak Joel Schwartz, a McCloskey pár ügyvédje. Szerinte védencei nem követtek el semmilyen bűncselekményt, hanem alkotmányos jogukkal élve megvédték magukat, amikor 300-500 szélsőséges betört a magánterületükre.

A házaspár is interjút adott a konzervatív hírportálnak. Patricia McCloskey azt mondta, éppen vacsoráztak, amikor megjelentek a kertjükben a radikális baloldali aktivisták, akik azt üvöltötték, hogy megölik őket, egyesek közülük a lakás felgyújtásával fenyegetőztek, mások pedig azt mondták, hogy inkább beköltöznének oda. Mindketten önvédelemre hivatkoztak, amikor fegyverekkel a kezükben kimentek a lakásuk elé, de lövéseket egyáltalán nem adtak le, a tüntetők pedig hamar elmentek onnan.

Mike Parson, Missouri állam republikánus kormányzója is önvédelemnek tartja a történteket, és közölte, hogy amennyiben büntetőeljárás keretében elítélik a házaspárt, ő kegyelmet fog adni. Missouri állam republikánus főügyésze, Eric Schmitt pedig abszurdnak nevezte a dolgot, véleménye szerint nem szabadna vádat emelni a McCloskey házaspár ellen. Korábban megírtuk, hogy a demokrata kötődésű Kimberly Gardner, amikor 2016-ban pályázott St. Louis kerületi ügyészi tisztségére, több mint 67 ezer dollárt kapott a Soros György amerikai milliárdoshoz köthető Safety and Justice nevű politikai akcióbizottságtól.

A teljes tartalom IDE kattintva érhető el.

www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »