Soros romániai kísértetei (I. rész)

Soros romániai kísértetei (I. rész)

CAPITAL RESEARCH CENTER

Igen komoly kutatás látott napvilágot Soros romániai tevékenységéről. A tanulmány készítője a konzervatív washingtoni Capital Reseach Center. Ennek második, 17 nyomtatott oldal terjedelmű része tegnap látott napvilágot.Érdekes módon az első, december 21-én megjelent, rövid, bevezető részt a Google nem vette észre és nem küldte el a „Soros” nevet tartalmazó cikkekre kíváncsiak számára, vagyis azoknak, akik feliratkoztak a Google hírértesítőjére. Talán ez is az oka, hogy erre azóta sem figyelt fel egyetlen hazai sajtótermék sem.

A második részben már ott van az első cikk linkje és az olvasható benne, hogy lesz még egy harmadik rész. Tekintettel az adatokkal erősen alátámasztott, részleteiben is igen fontos információkat tartalmazó írásra, a tanulmányt folytatásokban ismertetjük, először azonban röviden a jelentés első részéről szóló cikket szemlézzük.

A bevezetőben olvasható, hogy a Capital Research Center korábban már leleplezte, miként támogat Soros amerikai baloldali mozgalmakat és szervezeteket. Soros Nyílt Társadalom Alapítványai azonban a rendelkezésükre álló keretnek csupán 15 százalékát használják fel az Egyesült Államokban, a többit más országokban és a globális projektek számára adott támogatásra.

Majd ezt írják: Soros elsősorban arra összpontosít, hogy politikai nyugtalanságot exportáljon Kelet-Európa volt kommunista országaiba, beleértve Magyarországot, ahol született. Kevesebb mint 25 év alatt a Nyílt Társadalom Alapítványok 1,6 milliárd dollárt öntöttek a térség „demokratikus fejlesztésére”.

Hírdetés

A kérdés az, miért költ egy szervezet ekkora összegeket olyan országokra, amelyek már demokratikusak?

Mint ahogyan Hillary Clinton támogatásából is kiderült, Sorosnál a demokrácia fogalma azt jelenti, hogy az emberek azokat a jelölteket válasszák ki, akiket ő jóváhagy. És egy ország neki csak akkor „szabad”, ha az ő ideológiáját követi.

Folytatás:

http://demokrata.hu/hir/kulfold/soros-romaniai-kisertetei-i-resz

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »