Soros őrjönghet, komornája még labdába sem rúghat Olaszországban

A fennálló hatalmat támadó Öt Csillag Mozgalom (M5S), valamint a migráció- és EU-ellenes politikát hirdető Északi Liga jelentős előnyét vetítik előre a vasárnap tartott olaszországi parlamenti választás részeredményei, amelyek alapján valószínűleg patthelyzet alakul majd ki az olasz törvényhozásban.

A La7 (A hetes) hírtelevízió részeredményekből kivetített előrejelzése szerint a parlament mindkét házában a 31 éves Luigi Di Maio vezette M5S lesz a legnagyobb önálló párt a maga 32-33 százaléknyi szavazatával, ám ereje elmarad majd az együttesen közel 37 százalékhoz jutó jobboldali konzervatív pártszövetségétől.

Utóbbi tömbön belül a részeredmények alapján a Matteo Salvini vezette Északi Liga lehet a domináns erő, miután mintegy 17,5 százaléknyi szavazatot kapott a 81 éves Silvio Berlusconi volt kormányfő által vezetett Hajrá Olaszország (FI) mintegy 14 százalékával szemben.

Hírdetés

A balközép választási koalíció gyenge, összesen 22-23 százalékos eredményre számíthat, benne a mintegy 19 százaléknyi voksot begyűjtő, Matteo Renzi volt miniszterelnök vezette Demokrata Párttal (PD). A PD-vel szövetségben lévő, baloldali Szabadok és Egyelőek pártja alig több mint 3 százalék voksot kapott.

További csapást jelent az EU-vezetés számára, hogy az Emma Bonino volt külügyminiszter és uniós biztos vezette, határozottan Európa- és migrációpárti Több Európát elnevezésű párt az előrejelzések szerint nem tudja majd átlépni a parlamentbe jutás 3 százalékos küszöbét.

mno


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »