Soros megint hazudozik, ködösít és uszít, háborút sürget – rövid lapszemle

Soros György, több országból kitiltott pénzügyi szélhámos bűnöző – aki Magyarországon is felkelést szorgalmazott, nem csekély anyagi forrást biztosítva ehhez, miniszterelnök-jelöltjének, Bajnai Gordonnak

Soros György szerint a szankciók megerősítik azt a putyini narratívát, miszerint Oroszország egy nyugati vagy angolszász összeesküvés áldozata, amelynek célja Oroszországot megakadályozni abban, hogy az USA-val azonos szintű nagyhatalom lehessen.

Ezen narratíva leküzdésének egyetlen módja az, ha a szankciók alkalmazásán kívül Ukrajna megfelelő támogatást is kap. Ha Ukrajna prosperál, miközben Oroszország hanyatlik, akkor semmilyen propaganda nem lesz képes elfedni azt, hogy valójában a putyini politika felelős Oroszország helyzetéért.

Hírdetés

Sajnos – mondja – Európa vezetői más utat választottak. Ukrajnát egyfajta másik Görögországként, kezelik. Az európai vezetők nem ismerték fel Ukrajna fontosságát.

Ha Ukrajna elesik, akkor az EU-nak magát kell majd megvédenie. Ebből adódóan a pénzügyi források csepegtetése helyett az EU-nak és tagállamainak védelmi kiadásként kellene kezelniük az Ukrajnának nyújtott támogatást.

Az ukrajnai reformlendület visszaesése valószínű, ha az EU továbbra is a jelenlegi politikáját folytatja. A kormányzó koalíció is veszíthet támogatottságából, a fegyveres felkelés lehetőségét sem lehet kizárni.
Világ Gazdaság


Forrás:patriotaeuropa.hu
Tovább a cikkre »