Soros leépít és újabb támadást indít

Soros leépít és újabb támadást indít

Soros György átalakítja a Nyílt Társadalom Alapítványokat, mert elmondása szerint az erősödő tekintélyelvűség elleni küzdelemre kíván összpontosítani. A sokszínűséget propagáló milliárdos döntése feszültséget váltott ki a szervezeten belül.

Ennek egyik oka, hogy Soros legújabb tervéről nem kérdezték meg a hierarchiában alacsonyabb szinten dolgozó szakembereket, továbbá a változások miatt nagyságrendileg 150 embert el kell bocsátani a Soros-hálózattól – írta meg a New York Times. Az önmagát filantrópként láttató milliárdos sokáig úgy ítélte meg, hogy a világ a nyitott, sokszínű társadalom felé halad, ám már látja, hogy a folyamat elakadt, ezért gondolja úgy, hogy lépni kell, és addig kíván cselekedni, amíg még bele tud szólni a dolgokba, hiszen már elmúlt 91 éves.

Hírdetés

Az alapítvány új vezetője, a brit Mark Malloch-Brown úgy vélte, hogy a nyílt társadalom ellen világszerte felerősödtek a támadások, és stratégiai döntés kell a visszaverésükhöz. Az átmenet idején bizonyos támogatásokat leállítanak, de csak ideiglenesen. Így a szünet ellenére az idén többet költenek közegészségügyre és a migrációra, mint tavaly.

Az új rendben nagyobb döntési jogkörhöz jutnak a regionális irodák, és több pénzt is kapnak a jó egymilliárd dolláros költségvetésből – olvasható a tengerentúli lapban. Mint ismert, Soros György több hazai, a migrációt és az LMBTQ-érzékenyítést propagáló szervezetet is támogat.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »