Soros György most az erdélyi magyarokat fosztaná meg a jogaiktól

Soros György most az erdélyi magyarokat fosztaná meg a jogaiktól

Az Origo.hu portál szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) benyújtott egy törvénytervezetet, amely által el szeretetné fogadtatni a bukaresti parlamenttel az 1918-as Gyulafehérvári nyilatkozatban az erdélyi románok által akkor megígért, ám azóta még mindig meg nem adott kisebbségi jogokat a helyi magyarság számára. Soros György legfontosabb romániai szövetségese, Dacian Cioloş volt technokrata miniszterelnök és pártja azonban hallani sem akar erről. A sorosista politikus azt hazudja, hogy az RMDSZ etnikai alapon „enklavizálni” akarja Romániát.

Az RMDSZ hétfőn közölte, hogy törvényhozói tervezetbe foglalták az 1918-ban elfogadott Gyulafehérvári nyilatkozat harmadik pontjának első alpontját, amely a következőket írja elő:
Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népnek. Minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által, és a lakosok számának arányában minden nép képviseleti jogot fog kapni a törvényhozó testületben és a kormányzati szervekben.

Hírdetés

Az RMDSZ által iktatott törvénytervezet a következőket kéri a román államtól: lakosságarányos képviseletet a választott intézményekben, mind helyi, megyei, országos és európai szinten; a nemzeti kisebbségek arányainak megfelelő képviselet biztosítását a bíróságokon és törvényszékeken; a kisebbségek számarányának megfelelő számú munkahely elkülönítését a kormányzati és dekoncentrált intézmények vezető testületeiben, valamint a különböző szaktárcai testületekben; a kisebbségi oktatás és a kulturális élet önigazgatásának szabályozását a kisebbségek statútumában; a fejlesztési régiók létrehozásának, valamint különleges státusú autonómiák megteremtésének lehetőségét azokban a történelmi régiókban, amelyekben nagy számú kisebbségi közösség él, a megyei tanácsok döntése nyomán.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »