Soros feladatra adta a pénzt Karácsonynak

Soros feladatra adta a pénzt Karácsonynak

Nincs még egy tőzsdespekuláns, aki szívből és annyi segítőkészséggel, politikai érdek nélkül tudna adakozni, mint Soros György. A legutóbbi jótéteménye, miszerint 1 millió eurót ad Karácsony Gergelynek, bepárásítja nemcsak Budapest lakóinak szemét, de melengeti a keblet Sajóbábonytól Letenyéig. Gyuri bácsi okosban ad szülővárosának, hiszen először alapítványán folyatja át az összeget, nem csak úgy egyszerűen odaadja.

Soros Györgyöt ismerve az egy milla vélhetően a járvány miatt csődközelbe került légitársaságok azonnali shortolásából vagy valami lehúzós lélegeztetőgép bizniszből származhat. De ugye a politikai pénzről még Budapest főpolgármestere is tudja, hogy kábé olyan steril, mint a halpiac Vuhanban.

Karácsony most mégis adja a naiv festőt, „nagyvonalú és nemes gesztusról” beszél, miközben tudja, hogy Soros feladatra adta a pénzt.

Az összellenzéki főpolgi törölgetheti is izzadó homlokát. A budapesti egészségügyi dolgozók koronavírus tesztelésével kell megkavarnia a dolgokat, és jól keresztbe tennie az Operatív Törzsnek és persze Orbánnak. Majd most a libsi ellenzék frankón megmutatja, hogy „Orbán csal az adatokkal, az orvosokat, ápolókat pedig óriási veszélynek teszi ki, nincs elég védőfelszerelés, és nem végeznek elég vizsgálatot” stb. Mert ne legyen kétségünk, hogy már egy pozitív teszt után is ez lesz a narratíva. És higgyük el, nekik van arcuk létrehozni még alternatív fertőzöttszámlálást is, a közbizalomról pedig milliószor elmondják majd, hogy az bizony „rendkívüli módon megingott”.

Mindez elég mocskos támadás a kormány járványügyi intézkedései ellen, de mi egyébre számíthatunk egy tőzsdecápától és egy a whiskey-hez lojális ellenzéki vezetőtől?

Hírdetés

Karácsonynak nagyon össze kell szednie magát, hogy ebbe a gusztustalan projektbe rendesen bele tudjon állni. Itt most az Unicum nem hatásos védőital. Szájmaszk, de inkább szkafander ajánlott.

De ne sajnáljuk a főpolgármestert olyan nagyon, hiszen október 13-áért meg kell fizetnie az árat.

Szikszai Péter – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »