Soros: Európa ellenségei ellenzik a nyílt társadalom eszméjét

Soros: Európa ellenségei ellenzik a nyílt társadalom eszméjét

Interjút adott a Népszavának Soros György, a milliárdos spekuláns, aki ma ünnepli 90. születésnapját. Az agg agitátor kijelölte az EU-n belüli ellenségeit, amelyek Magyarország és Lengyelország. A világpolitikában pedig Oroszországtól és Kínától tart Soros, aki továbbra is kiáll az örökkötvények gondolata mellett.

Soros Györggyel készített születésnapi interjút a Népszava, amelyben a milliárdos spekuláns azzal kezdte a beszélgetést, hogy szerinte a koronavírus okozta gazdasági válság a legsúlyosabb krízisnek tekinthető a II. világháború óta. Mint mondta, ebben a szituációban az emberek egy háborús helyzethez hasonlóan zavarttá váltak, megrémültek és olyan dolgokat tesznek, ami rossz nekik és a világnak is, ám állítását nem részletezte.

Soros György milliárdos spekuláns 2019. június 21-én Ausztriában, a Schumpeter-díj átadóján. Reuters/Lisi Niesner

Az üzletember ugyanakkor kiemelte, ő maga kevésbé bizonytalan, valamint arról is beszélt, hogy a válságban Európa sérülékenyebb, mint az Amerikai Egyesült Államok. Az Egyesült Államok Soros szerint a történelem leghosszabb ideje működő demokráciája, ezért nagy hagyománya van a demokratikus szabályoknak, a fékek és ellensúlyok rendszerének. – Emiatt bizakodó vagyok, hogy Trump csak átmeneti jelenség, aminek remélhetőleg novemberben vége szakad – fogalmazta meg reményét Soros, aki szerint Donald Trump amerikai elnök korábban megsértette az Egyesült Államok alkotmányát, ám épp a demokratikus berendezkedés miatt a választás után elszámoltatható lesz. Soros szerint Trump akár bíróság előtt is felelhet egyes „jogsértésekért”. A spekuláns kiemelte: szerinte az EU sérülékenyebb, hiszen „nem kész formáció”, valamint kívül és belülről is támadják.

Soros György nem sokat kertelt, amikor az unió általa vélt belső ellenségeiről beszélt. Úgy fogalmazott, két EU-tagállamban ezek az erők „lényegében elfoglalták az államot”, Orbán Viktor Magyarországon, Jaroslaw Kaczynski Lengyelországban. A spekuláns azonban a saját bevallása szerint a leginkább Olaszország miatt aggódik, ahol közvélemény-kutatások szerint az EU-tagság támogatóinak aránya, és az eurózóna-tagság támogatóinak aránya is rendkívüli módon visszaesett. – Olaszország az EU egyik legnagyobb tagállama, nagyon fontos Európának – fogalmazott Soros, aki szerint kérdéses, hogy az EU képes lesz-e elég támogatást nyújtani az olaszoknak. Az agg agitátor szerint az EU által jóváhagyott újjáépítési hitelcsomag pozitív lépés, azonban „az úgynevezett fukar ötöknek (Hollandia, Ausztria, Svédország, Dánia és Finnország) sikerült elérniük, hogy az erről szóló megállapodás kevésbé legyen hatékony”. Soros Györgyöt kérdezték az örökkötvényekről szóló ötletéről is, amellyel kapcsolatban megerősítette, hogy továbbra is hisz annak hatékonyságában, ám nem volt elég idő azok elfogadtatásához.

Hírdetés

Európa külső ellenségeiről szólva Soros György azt mondta, hogy egy közös jellemzőjük van: „ellenzik a nyílt társadalom eszméjét”. A spekuláns kiemelte, hogy ő éppen azért az EU lelkes támogatója, mert az a nyílt társadalom európai megtestesülése. Soros hangsúlyozta: korábban Oroszországot vélte az EU legnagyobb ellenségének, ám „nemrégiben Kína lehagyta Oroszországot”.

– Kína vezető szerepet tölt be a mesterséges intelligencia terén, amely az ellenőrzés eszközeit hozza létre. Ez utóbbiak hasznosak egy zárt társadalomnak, és halálos veszélyt jelentenek egy nyílt társadalomnak – emelte ki Soros, hozzátéve, hogy abban az Egyesült Államokban is kétpárti konszenzus van, hogy Kína a stratégiai rivális.

Arra kérdésre, hogy a koronavírus hasznára vagy kárára lehet a nyílt társadalmaknak, kifejtette: határozottan a kárára van, „mivel a megfigyelés mesterséges intelligencia által előállított eszközei igen hasznosak a vírus megfékezésében, és ez még a nyílt társadalmakban is elfogadhatóbbá teszi ezen eszközöket”.

A spekuláns elismerte, hetekkel ezelőtt 220 millió dollárt adományozott a faji egyenlőség és a feketék jogai érvényesülésének támogatása érdekében a Black Lives Matter mozgalomhoz köthető civil szervezeteknek, amelyek világszerte erőszakos tüntetéseket és szobordöntéseket szerveznek.Ennek okaként azt jelölte meg, hogy a lakosság egy része felismerte, hogy rendszerszintű diszkrimináció zajlik a feketék ellen, ami a rabszolgaság koráig vezethető vissza.

Úgy fogalmazott, egy forradalomban megszokott, hogy szobrok dőlnek le, és a politikai korrektség mindenek felettivé növi ki magát. Bár elismerte, hogy ezt néhol túlzásba vitték, kijelentette, a különböző nézetek sokszínűsége lényeges eleme a nyílt társadalmaknak.

A Népszava ezután igyekezett mosdatni a spekulánst, ismét feltüntetve a Soros-rajongók által használt „filantróp” kifejezést, miközben leírták, hogy 1992-ben bedöntötte az angol fontot, amely komoly gazdasági károkat okozott Nagy-Britanniának, és számos család megélhetését sodorta veszélybe.

– Most, hogy 90 éves, szomorú látni azt, hogy 76 évvel azután, hogy sikerült megmenekülnie a deportálás elől, szülővárosában, Budapesten, a nacionalizmus, az előítélet és a rasszizmus ugyanezen erői visszatértek. Emiatt küldetése továbbra is fennáll és helyénvaló – értékelt a Népszava.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »