“Soros embereivel van tele a budapesti amerikai nagykövetség”

“Soros embereivel van tele a budapesti amerikai nagykövetség”

Aki gyűlöli a médiaszabadságot, elviselhetetlennek tartja az angol nyelven, nemzetközi stábbal működő Russia Insider hír- és véleményportált, ugyanis az nem ugyanazt böfögi, mint amit a New York Times, a Washington Post, a CNN és a koncentrált tulajdonban lévő többi, kötelezően oroszrugó konteós fősodratú médiumokat. Már a szlogenje is „borzasztó”: „Gyűlölnek bennünket, mert mi nem ők vagyunk”.

A Russia Insider tegnapi keltezéssel nagyobb cikkben foglalkozik azzal a ténnyel, hogy George Soros nemzetközi felforgató (bocsánat, Soros György, a magyar származású filantróp, stb.) 18 milliárd dollárt fektetett be az amerikai és orosz társadalmi-politikai rend felforgatására azzal, hogy e hatalmas pénzt átlőtte a Nyílt Társadalom Alapítványába.

„A Nyílt Társadalom Alapítvány egyszerűen magát jótékonynak álcázó kormánybuktató szervezet”, írja.

A fő kérdés az, hogy miért most utalta át a pénzt. Soros ezt nyilván hónapok óta tervezte, hiszen az ember nem utal át egy ekkora összeget csak úgy, egyik pillanatról a másikra, áll a szövegben.

Hírdetés

Folytatás:

http://magyaridok.hu/kulfold/budapesti-amerikai-nagykovetseg-soros-embereivel-van-tele-2360410/

 

 

Megosztás:


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »