Soros addig nem jön Magarországra, amíg Orbán a kormányfő – de nincs közöttük személyes ellentét

Soros addig nem jön Magarországra, amíg Orbán a kormányfő – de nincs közöttük személyes ellentét

Amíg Orbán Viktor van hatalmon Magyarországon, George Soros nem tér "vissza" szülőföldjére – erről a zsidó spekuláns a brit Guardian című lapnak adott interjúban beszélt. Attól tart ugyanis, hogy az országban annyira eluralkodott az ellene indított propaganda, hogy akár még fizikai atrocitás is érhetné.

A magyar kormányfőről megemlítette, hogy korábban még támogatta őt, mert elkötelezettje volt a nyitott társadalomnak, mára azonban kizsákmányoló, egy maffiaállam megalkotója lett.

A cikk megemlíti azokat a plakátokat is, amelyekkel tavaly szórták tele az országot, és amelyen George Soros látható, és egy felirat: „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén”. Erre úgy reagált, nem engedi, hogy személyes konfliktusba sodródjon Orbán Viktorral. Úgy fogalmazott,

Hírdetés

a nézeteltérés közöttünk nem személyes, hanem ideológiai.

Beszélt arról is, hogy az ellene irányult támadások kihívást adnak és energiával töltik fel, úgy fogalmazott, „azok az emberek, mozgalmak vagy országok, amelyek támadnak engem, úgy érzem, hogy valamit jól kell tennem. Büszke vagyok az ellenségeimre”.

(HVG nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »