Nyitókép: Körkép.sk
(Képgalériával cikkünk végén).
Sőregen mára hagyománnyá vált a keleti blokk veterán autóinak seregszemléje. Az idén immár tizedszer került megrendezésre apáink, nagyapáink motorbiciklijeinek és autóinak a felvonultatása.
– mondja el a Körkép-nek Mede Richárd – főszervező, majd hozzáteszi:
„Az érdeklődés a covid alatt lecsökkent, de most megint emelkedő tendenciát észlelünk. Ezúttal 51 versenyző regisztrált, amelyből 6-7 a külföldi.”
– tájékoztatott bennünket Richárd futtában, mert már három helyen is szólítják őt, sok a dolga.
Sőreg a Losonci járás legdélebben fekvő községe. Vára, szép temploma, gyönyörű természeti környezete mindig vonzotta a turistákat, ehhez jön hozzá a veterán autók seregszemléje, amely széles körben emeli tovább a vidék vonzerejét.
Az emberek láthatóan nagy érdeklődéssel szemlélik a motorbicikliket és autókat, büszkén mutatják őket a fiataloknak.
„Hej, mikor megvettem, örültünk anyáddal nagyon. Ő kidíszítette horgolt terítőkkel, párnákkal, én meg vikszeltem napestig. Csillogott-villogott, mentünk vele templomba, hadd lássa ország-világ, hogy már nekünk is van autónk”
– ilyeneket hallott az ember, közöttük járva.
Pölhös Károly, sőregi nyugdíjas a rendezvényről így vélekedik:
„Van értelme. Olyan nap ez, amikor a 100 éves múlt összegyűlik egy helyen. Nagy értékek még ezek az autók sok ember számára. Kicsit megmutatja nekünk a közlekedés múltját is. Mede Ricsi munkáját nagyra értékelem, és a segítőit is. Kikapcsolódás, szórakozás is ez a nap, ráadásul az idő is ideális.”
Igen, az alkalom is, az időjárás is ideális ahhoz, hogy a fiatal szülők elhozzák a gyerkőcöket egy kis majálisozásra. Azok aztán húzták-vonták őket a sátrak irányába, ahonnan csillogott feléjük a sok játék és finomság. És hát azt nem lehet kihagyni. Mint a jó gulyást sem.
A fesztivál a veterán motorbiciklik és autók felvonulásával ért véget, a közeli Ajnácskőn. Itt felsorakoztak a vár alatti főtéren, a templom és az ízlésesen megépült üzletsor előtt.
Hadd gyönyörködjenek bennük az emberek ezen a vidéken is.
Mede Géza
Képek: a szerző felvételei
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »