100 éve érintette utoljára Magyarország földjét megkoronázott uralkodójának lába. A kerek évforduló kapcsán gróf Andrássy Gyuláné, Zichy Eleonóra korabeli naplója révén idézzük fel napról-napra IV. Károly király második visszatérési kísérletét.
Biatorbágy, október 23, vasárnap
Éjfél után elérjük Tatatóvárost. Ott isfelesküszik a katonaság. A király éskirályné nem kelnek fel, nagyon fáradtak,de erősen behallatszik a ritmikus eskü:»tűzön, vizén keresztül, tengeren, szárazföldön és a levegőben Istenért, királyért ésa Hazáért!« és az éljenzés. Én kimegyeka folyosóra és a gyér lámpafénynél párpercig nézem a feszesen álló sötétárnyékokat.Gyula kiszáll és találkozik a perrononEsterházy Ferencékkel, kik megtudva,hogy a király Tatán keresztülutazik, kijöttek az állomásra. Velük van EsterházyTomi és Wenckheim Antalné. Nagy kedvükvan a felségeket elkísérni. Kérik Gyulát,tegye ezt lehetővé. Lehár megengedi ésmost ők is velünk vannak. Bicskén áthaladva az ottani helyőrség is felesküszik.A felségek újra nem mutatkoznak.Reggel megkérdeztem a királynét, nemzavarták-e őt a hangos eskütótelek és azéljenzés. Azt felelte: »óh igen, fölébredtem és félálomban hallottam az esküszavait, akkor örültem, és tovább aludtam. Nagyon ki voltam fáradva, de havalami örvendetest élünk át és boldogokvagyunk, jól esik a fölébredés.«
Itt, Torbágyon, újra megakadtunk. Akárkit kérdezek, mindenki azt mondja, hogynem tudja, hogy miért.Reggel mise volt a király kocsija előtt.A felségek a vasúti síneken térdelve,megáldoztak. Körülöttük félkörben a katonaság és a falu népe. Az áldozás úgyhatott reám, mintha készülődés volna ahalálra.Ostenburg Budaörsre ment. Az hallatszik, hogy ott lőnek rájuk és hogy formális harc fejlődik ki. Ezt lehetetlenelhinni, hisz biztos információnk van,hogy Pesten a katonaság és a polgári lakosság köreiben a hangulat a legkedvezőbb. No — és akárhogy van, ilyenre mégsem képesek!
Mise utánküldöttségileg kijönnek a községbeliekzászlóval. Egy ismerősünk, ki itt lakiksógoránál, megkérdez, hogy vájjon jónaklátom-e a hivatalos üdvözlést. Azt felelem, hogy természetesen igen, mire ősiet intézkedni. A falu jegyzője igenlelkes beszédet tart és a jóképű svábparaszt nép tolong, hogy minél közelebbről láthassa a királyi párt. Egy kis leányszép virágcsokrot visz be a királynénak,ebéd előtt pedig gyönyörű szőlőt.Az élelmikészletek lassanként elfogynak, de ki gondolt volna ilyen hosszúutazásra. A faluban új beszerzéseket csinálnak.Ismerősünkkel megbeszélem, hogy nagyobbik kézitáskáinkat itthagyjuk nála,mert Kelenföldre érkezve bizton senkitsem fogunk találni, akire rábízhatjuk ésa nagy zűrzavarban el fognak veszni,így megszabadulunk ezen gondtól és apodgyászt estig Pestre hozza a Metternich-uradalom egyik kocsija. Megkérdezem Gyulát, vájjon helyesli-e ezt az intézkedést. Ő azt feleli, nem ajánlja, hogy a podgyásztól megváljunk, mert haa dolgok így mennek tovább, nem tartjalehetetlennek, hogy az éjjelt még a vonatban fogjuk tölteni és a podgyászra ezesetben szükségünk lesz. Szörnyűködöm!Lehetséges-e, hogy még egy harmadikéjszakát töltsünk a vonaton, hogy maestére ne érjünk be most, hogy csak párkilométernyire vagyunk Pesttől…? Gyulaszerint kevés a kilátás reá.Újra többfelé kérdezősködöm, hogy mitörténik. Senki sem tudja.
A község hódoló küldöttségének fogadása után az állomás mögötti úton felvonul az éppen megérkezett tüzérségágyukkal. Mennek Budaörs felé a biaidombokra. A felségek nézik a felvonulást.A falu népe pedig őket nézi.Hetek óta nem esett. Fák, bokroklombtalanok. Olyanok, mint a seprűnyelekés mindenütt bokáig érő tapadó piszkospor. Vájjon hogy tetszik a királynénakez a kietlen, kiszáradt, fa és árnyéknélküli ország a vízbő, üde, zöldpázsitosSvájc után?Átsiklik agyamon egy emlék. Látok egy fehérre meszelt szobát. A sarokbanseprők és szemétlapátok. Látok két faszéket, egy vaságyat, letakarva gyűröttszürke lópokróocal. Ezen az ágyon pihenta megkoronázott királyné. Ezen az egyikfaszéken ült, amikor beléptem hozzája.Elembe jött egyszerű, még poros útiruhában, meleg kézszorításra nyújtvafelém szép finom kezét. Látom, hogy azajka remeg, hogy szemei tágra nyílnak,sugároznak. »Mily boldogság otthon lehetni« mondja. »Mikor áthaladtunk ahatáron, mikor Svájc komor sziklahegyei után megláttuk felülről a végtelen magyar rónaságot, azt a tájat, amilyennincs második a világon, sohasem felejtem el az érzést, mely elfogott. A hosszúbörtön után végre hazatérni, élvezni aszabadságot, az otthont! . . .« És dagad aszó az ajkán, mikor melegárnyalatúhangja ismétli: »Igen! Igen! Végre, olyhosszú idő után viszontlátni az otthont,a hazát!«Mit mondott? … Hideg borzongás futrajtam végig. Mintha véres ködfátyolereszkednék le szemeimre. Azt mondta, »haza«, »otthon«, itt, ahol pár kilométernyiről vészes morajt hallani és magyarember lövi a hazatérő király katonáit!…
Ma kivételesen későn ettünk. Ebéd alattegy szót sem bírtam beszólni. Éreztem,hogy feszül bennem minden idegszál,hogy egyenetlen és kihagyó a szívemlüktetése és mint alakulnak ki agyambanborzalmas rémképek. Nézem a királyt ésmegijedek az arcától. Színe fakó és hajakuszált. Máskor nyájasan öntögette avizet a poharamba, cigarettát kínált atárcájából. Ma mereven néz maga elé ésnem veszi tudomásul, mi történik körülötte. Ameddig élek, nem fogom ezt azebédet elfelejteni. Csak a királyné beszól.Legtöbbet szomszédjával és időnkénthátra fordulva kinéz az ablakon. »Milyenrendületlenül áll itt a nép!« mondja.»Megismerek egyes embereket, akik reggel óta itt állnak. Hogy még nem untákmeg!«Megjött Károlyi József Fehérvárról ésegyelőre velünk marad. Délután hosszasan ülök vele az állomás előtti fapadonés együttesen tűnődünk azon, hogy minek nézünk elébe, mi vár reánk. Az állomáson a távírda és a telefon folytonosműködésben van. A sok készülék szünetnélkül cseng, bug, kopog. Egyszer Rakovszky beszél Pesttel, szidja a kormányt, máskor a katonák adnak és vesznek föl jelentéseket. Bemegyek ón is egyidőre a hivatalos helyiségbe, esetleg megtudok valamit, de az egyoldalú beszélgetés nem sokat árul el.Délután a felségek hirtelen elhatározzák, hogy kimennek a frontra. Hát ittis már front van!?Hoznak egy mozdonyt. Ott állok mellettük, mikor felszállnak. Gyula is ajánlkozik, hogy velük megy. »Ha életveszélyben vannak«, mondja, »nem hagyom őketegyedül. Velük megyek.« Küzdök magammal, hogy le ne beszéljem, de azt hiszem,ijesztően nézhetek ki. Rakovszky isfelugrik a mozdonyra, majd Lehár felsegíti a királynét. Ő nem megy velük, de mindenkinek megjelöli a helyét.Mikor leszáll, szeme teli van könnyel,hangja érdes és recsegő, majd elcsuklik,mikor felém fordulva kiáltja: »És ezt az asszonyt nem akarja királynéjának amagyar nemzet!«»Ne felejtsenek el fehér kendőt lobogtatni!« hallatszik alulról. Pálffy Vilmosa mozdony tetején kihúzza a zsebkendőjét. »Ez nem elég nagy«, kiáltom, tárjanak, míg hoznak mást!« S menesztemEsterházy Tomit, hozzon ki a hálókocsiból egy törülközőt.Az indulás percében szaladva érkezikegy dúltképű ember. Gépészféle lehetett.»Szálljanak le!« ordítja. »Ezt a mozdonytnem használhatják, nem állja a tüzet,összelövik, mint a kártyaházat.»A pályán hoznak sebesülteket, az elsőket, akiket látok. Ezek ezt megerősítik.»Legalább ne álljanak a jobboldalra!«kiáltják, »mi is ott kaptuk a sebeinket.«— »Megtettem az intézkedéseimet«, mondjaLehár, »induljanak!« És megmozdul anehéz gép. Lehár homlokához kap:»Isszonyatos expedíció«, mondja elcsuklóhangon. »Én sohasem ajánlottam volna!«
Hoznak 26 sebesültet a frontról. Egyrészét tragacson, — másokat bajtársaikviszik összefont karjaikon és vannak, akik gyalog jönnek. Beszállítják őket avárótermekbe, egymás mellé fektetjük apadlóra, hozatunk alájuk szalmát és hozzálátunk a munkához. Én kihozom a vonathálófülkéjéből az összes párnákat és pokrócokat és elképzelem magas tisztjeink,politikusaink elképedését, mikor éjjelteljesen kifosztva látják magukat.De első az, aki vérét ontja a királyért!— Késő estig kötözünk, segítségére vagyunk a két orvosnak és szerzünk ennivalót a betegek számára. A falu népemegható. Hoznak élelmiszert és sok ajándékot, a Metternich-uradalom alkalmazottjai párnákat és paplanokat. Lulu szokottenergiájával megtáncoltat mindenkit.Lót-fut, intézkedik. Pattogó hangon osztogatja a parancsokat és mindenki hallgat reá, mintha elhinné, hogy neki jogavan hozzá. De múlik az idő. Sokat nézemaz órát. Odakint már koromsötét van ésesik. Először hónapok óta. Hallom, hogyszüntelenül csenget a telefon. Bemegyeka hivatalos helyiségbe, ahol a katonaijelentések érkeznek. Egy percre beülökegy sarokba. De veszem észre, hogy egyre idegesebb leszek és hogy nembírom a fülledt levegőt . . .Szaladok kifelé, vissza a betegekhez.Egy sarokban fekszik két tüdőlövéses.Kínosan zihálnak. Az egyikről azt mondjaaz orvos, nem marad meg. Meghal reggelig. Egy súlyos láblövéses szünet nélkül jajgat, »miért kell annyit szenvednem?« A vaskályha mellett szalmapárnánfekszik egy medikus, — a túloldalrólvaló. — A királyára lőtt… Van belőlüktöbb is a teremben. Csinos, értelmes fej.Mióta itt van, nem szólt egy szót sem.Mozdulatlanul fekszik a hátán és néz felfelé. »Rossz párnája van?«, mondom,»nem szúrja a szalma? Hozok mást«.»Jól vagyok, köszönöm. Három golyótkaptam, de nem nagy dolog, ne tessékértem fáradni.«Megállít a mieink közül egy fennjárókönnyebb sebesült: »Most jövök Nyugatmagyarországról. Három hétig küzdöttemaz osztrákok ellen. Most hagytam el akórházat. Csúnya sebeket szereztem. De egy sem fájt úgy, mint ez a seb, melyetmagyar embertől kaptam.« És minthamegmozdult volna ott a kályha mellett akis medikus a szalmapárnán . . . »Nemtudtam eddig, hogy miért harcolok«,mondja egy másik, »miért kell szenvednem — most megértettem. Mindnyájunknak megvan az otthona, a kis földje,házikója, keresete. Csak a magyar királynak nincs mit magáénak neveznie, nincshova lehajtania fejét.«
Kívülről tompa dübörgés hallatszik,mely píllanatról-pillanatra erősödik. »Jöna mozdony! Jön vissza a király« mondják.Szaladok kifelé. Bár koromsötét van és aföld csúszós, mégis megtalálom az utat— Gyula karjaiba. — Szorítom magamhoz és most érzem csak igazán, hogymennyire féltettem!Gyula később elmondja, hogy mikorkijöttek a frontra, a király magához hivatott az ellentáborból két tisztet, egy ezredest (Schwoy) és egy kapitányi. Aztmondta az ezredesnek, hogy az eskü,amelyet a kormányzónak tett, nem lehetellenkezésben a királynak tett esküvel. Maga Horthy is felesküdött neki. Tartozikneki engedelmeskedni.A kapitány azalatt Gyula előtt fejtegette, hogy helyzetük milyen borzasztó.Végül abban állapodtak meg, – hogy akormányzó küldjön megbízottakat a testvérháború elkerülése végett.Visszajön Hegedűs altábornagy Pestről.Egész délelőtt távol volt. Reggel azt mondtaa királynak és Lehárnak, hogy Kelenföldremegy tájékozódni. Thannal akar beszélni ésmegpróbálja arra rábírni, hogy szüntessebe a testvérharcot. Kelenföldről anéllkül,hogy őfelségének jelentést tett volna, bement Pestre, Bethlennél és Hohler angolkövetnél volt és azzal jött vissza,hogy a főparancsnokság alóli felmentésétkéri, állítólag, azt mondta, hogy nem akarolyan ellenfél ellen harcolni, melyneksoraiban saját fia harcol. A kormánytólazt az üzenetet hozza, hogy akár a király maga, de fegyveres kíséret nélkül,akár a király tanácsadói közül egy-kétur menjen be Pestre, hogy ott a helyzetről — mely a kormány szerint mindinkább fenyegető — informálódjék. A király természetesen vonakodik egyedül Pestremenni. Beérte a húsvéti tapasztalatokkal!De uraink ehhez ugysem járulnának hozzá,még abban az esetben sem, ha hajlandónak mutatkoznék reá. Hiszen a kormányviselkedése után a legrosszabbra is ellehetünk készülve. Hegedűs elmondja,hogy Horthynál is volt. Ez rossz hatássalvan mindenkire!
Vacsora alatt is érkeznek rövid egymásutánban küldönctisztek jelentésekkel.Összezsúfolva tolongunk az étkezőteremben és az abba nyíló Lehár-féleprivát fülkében. Érzem, hogy a katonáknak útjában vagyunk, hogy némileg feszélyezve vannak a tanácskozásban. A legtöbb hír kedvezőtlen. Tegnap egész nap és még ma délelőtt örömmel és titkos reménységgel várták akirályt Pesten. Azóta romlott a hangulat.Ha holnap reggelig nem tudunk bejutni,ügyünk elveszett. Gyáva mindenki. Asikert, a fait accompli-t várják, ha ezbe nem következik, a legrosszabbra lehetünk elkészülve.A jelenlévő tisztek egyike elmondja, hogy az ellenszegülő sereg Gömbös általtoborzott egyetemi ifjakból áll, akiketHorthy személyesen buzdított és tüzelt.Egyrészüket fel hívatta a Várba, másokatmaga keresett fel a műegyetemnél és akaszárnyákban és beszédeket intézett hozzájuk.»Mentsétek meg a hazát a végpusztulástól.» stb.Félrevezették a diákokat azzal, hogyegyrészükkel elhitették, hogy a királyosztrák és cseh katonákkal jön Budapest ellen, másokkal pedig műijedelemmel, hogy a csehek betörtek Komáromnálés ezeket kell kiverniök. Ez a szánalmasfélrevezetett ifjúság oly elszántsággal ésdilettáns könnyelműséggel támadta megBudaörsnél az egyik szerelvényt és oly heves tűz alá vette, hogy a tiszt elbeszélése szerint kénytelenek voltak közvetlen közelről gépfegyverekkel közibüklőni. »Mint a tekebábok, úgy hullottakjobbra-balra.«Rakovszky arcán az iszonyat futvégig.»Nem, ez lehetetlen«, nyögi, »ezt nem folytathatjuk. A magyar királyt nem lehetpolgárháborúval a fővárosba hozni. Magyarvérrel nem szennyezhetjük be a királyitrónt.« A király szint változtat, láthatóanszenved — arcizmai görcsösen feszülnek.Félrevonja Lehárt és hosszasan beszél vele.A királyné résztvevőén, meleg gyöngédséggel figyeli:»Minden jóra fog fordulni«, mondja,»csak el ne veszítsük a hitünket«.(Amint később hallom, a király megtiltotta, hogy az ifjúságra, a jövő magyarértelmiség színejavára tüzeljenek.)
Utolsónak Lulu fivére, Esterházy Jánosérkezik és jobb híreket hoz. A tisztekelőször Lehárral beszélnek, aztán veleegyütt a királynak adják le jelentésüket.Mihelyst jobb jelentések jönnek, a királyné mosolyog. Sohasem látszik megrajta a csüggedés, a kishitűség. Bámulatos lelkierővel uralkodik magán.Vacsora után még sokáig elülünkegyütt.Megérkezik Ostenburg. Fáradt és kimerült. A baloldalamra ül. Gondoskodom róla,hogy kapjon valamit a vacsora maradékaiból. A királyné komornáját, kit Sopronban fogadtam fel számára, beállítom pincérnőnek. Az asztalkendőt napok óta nemcserélték fel, sőt le sem vették az asztalról. Térképek, iratok szanaszét hevernekrajta, kenyérmorzsákkal és ételmaradékokkal együtt. Kezd undorodni az emberaz evéstől. A komorna, akit a királynémég csak be sem eresztett magához, utasításomra felfrissíti az asztalt, törli az evőeszközöket és edényeket és felszolgál.Minden más képet nyer, csak kár,hogy nem jutott ez előbb eszembe.Ostenburg elmondja, hogy üzenetet kapott az ellentáborból, hogy tárgyalniakarnak, mire fegyverszünetet kötöttek,amely holnap reggelig tart. A pesti kormány kijön a továbbiak megbeszéléséreés a tárgyalások befejezéséig a harcszünetelni fog. Ostenburg bizakodik,éppen nem kislelkű. Azt mondja, hogyholnap estére Pesten leszünk.A felségek fáradtak, visszavonulnak.
Később hallom Lehárt, amikor magyarázza, hogy volna egy mód a csapatokkal behatolni a fővárosba. Egy hegyen át vezető úton még éjjel, minden feltartóztatás nélkül el lehetne érni Pestet. Kedvez az idő is, a sötétség, az eső. Háborúesetén föltétlenül erre szánná el magát.De kizárja a kísérletet az a körülmény, hogy a felségek a vonaton vannak. Nem teheti ki őket annak, hogyőrizet hiánya miatt esetleg fogságba kerüljenek.Elhívnak, mert egy málhás kocsi érkezik Bicskéről két nagy bőrönddel, melyekszínig vannak tömve finom ágyneműkkel,selyemtakarókkal, párnákkal stb. Levél isjön mellékelve Batthyány Zsuzsannától.Kéri, hogy jönne a királyné holnapBicskére és maradjon ott éjszakára. Eztmár nem jelentem be a felségeknek, mertlefeküdtek. Ráérek erre holnap. Sok gondot ad azonban a kipakkolás. A málhákoly nagyok, hogy nem lehet őket a kocsikszűk ajtaján betolni. Kint kell a holmikatkiszedegetni a permetező esőben, sárbanés a meredek hágcsón egyenként kellfelszállítani a koromsötét fülkékbe. Avonaton tudniillik csak a király kocsijában és az étterembon van világítás, a többiben nincs. Egyik Ostenburg-katonakézilámpással világít nekem kint az esőben, de bent a vonatban már tapogatódznunk kell.Mire elrendeztünk mindent éjszakáraés Gyulával felváltva tartjuk a csepegő gyertyát, benyit fülkénkbe két beburkolt, sötét alak Amint az egyik megszólal, ráismerünk ifj. Pallavicini Alfonzra.Vele van egy volt közös diplomata.Ráülnek a hálóingeinkre, papucsainkraés mindent egyszerre meg akarnak tudni.Hogy hol kapnak helyet éjszakára, maguksem tudják, de ez nem izgatja őket —lesz ahogy lesz!
Forrás:monarchista.blogspot.com
Tovább a cikkre »
