100 éve érintette utoljára Magyarország földjét megkoronázott uralkodójának lába. A kerek évforduló kapcsán gróf Andrássy Gyuláné, Zichy Eleonóra korabeli naplója révén idézzük fel napról-napra IV. Károly király második visszatérési kísérletét.
Október 28, péntek
Délfelé szobámba jön Ilona sógornőm ésmeglep a jelentéssel, hogy őfelségéék délután négy órakor a polgárdii állomáson átfognak utazni. Útban Pestre.Nagy izgalomban vagyunk. Vájjon milehet a meglepetésszerű rendezésnek acélja?! Hamar elhatározom, hogy hamár nem is ma, de legalább holnap énis Pestre megyek. Ma mindnyájan kiakarunk menni az állomásra, de miutána csoportosulásokat nem engedik, óvatosak leszünk, nehogy a derék főnökötvalami kellemetlenség érje.Négy előtt kihajtunk Gyártelepre. Ilona,Lajos, Boy, Radnai és én, egynéhányinas és komorna. A vonatnak kis késése van. Növekvő izgatottsággal várjuk és szemmel kísérjük már attól a pillanattól kezdve, hogy elhagyja a polgárdii állomást. Végre lassított menetben megérkezik és megáll. Feldobog aszívem. Mindvégig nem tudtuk meg fog-eállni. A vonatnak csak két személyszállító kocsija van. Keressük a felségeket»de nem látjuk sehol. Megpillantom Gyulátaz utolsó kocsiban, a folyosón áll zártablakok mögött. Körülötte csupa civilruhás idegen. A háttérben szuronyos csendőrök.Oda akarok futni, de intenek, hogy neközeledjek. Gyula arca ijesztően halovány. Kifejezése komoly, szomorú. Most,hogy kétszer huszonnégy óra óta nemláttam, újból föltűnik, milyen rossz színben van. De mért nem száll ki legalábba hágcsóra? Miért nem ereszti le azablaküveget és én miért nem mehetekközelebb, hogy megkérdezhessem, mi aterve, mit akar csinálni, hol van a királyés a többiek mind? Karjaimmal hadonázom a levegőben, mozgatom hozzá aszámat, úgy amint siketnémákkal szokásbeszólni. De mindenütt csupa merevség,csupa mozdulatlanság ül az idegen arcokon. Gyula pedig mintha még halványabbvolna, szemei még fénytelenebbek, mégszomorúbbak.De mi az? Jól látom? Nem mozdult-emeg a keze csaknem észrevétlenül egyjeladásra? És mintha felfelé, a mozdonyfelé mutatott volna.
Szaladok felfelé, donem látok semmit és jövök vissza. Smintha összesúgott volna az idegen civilruhások közül kettő. Kinyílik az ajtó. Azegyik közeledik felém. Arca ünnepélyes,hivatalosan merev, mint mindazoké, akikaz államhatalom vaskarmainak szorongatásában ólnok. »Őemineneiája az elsőkocsiban van« és sokatmondóan néz aszemeim közé. »Őemineneiája!?« — mostmég kevésbé értem. De mire egy második kérdéshez jutnék, már eltűnt a civilruhás. (Megtudom később, hogy detektív.)És ott áll újra a folyosón.Másodszor is megindulok a mozdonyirányában tágra nyitott szemekkel, hogybelássak a fülkék mélyébe. És csakugyanigaz! Az egyik ablakban egy másodpercigfelbukkan Csernoch hercegprímás őszfeje. Tőle nem messze Soós generális. Visszahökkenek! Hát nem a király utazik?! Rohanok vissza. Szinte szégyenlem, hogy elpocsékoltam a rövid pillanatokat, amelyek meg hátra vannak. Gyulamég mindig egy helyben áll és néz minket. Mögöttem Lajos, Ilona, Boy. Szintemozdulatlanok. Hamarabb megértették,mint én, hogy itt milyen szörnyűségmegy végbe.A kalauz lead egy levelet az állomásfőnöknek s azután csaknem zajtalanulmegindul a vonat. És mi is együtt velepárhuzamosan, hogy utána nézhessünkaddig, míg szemeink bírják.Az állomásfőnök nekem nyújtja át alevelet.
A finom borítékon a hercegprímás címere. Csodálkozva szakítom föl ésolvasom.»1921 október 28, péntekKegyelmes Asszonyom! A Hercegprímás meglátogatta Tihanyban AndrássyKegyelmes Urat, aki kérte annak jelentését, hogy jól érzi magát, a küldeményt megkapta és nagyon köszönitársai nevében is. Most utazik Andrássy Kegyelmes Úr Rakovszky társaságábanabban a vonatban, amelyben én írom esorokat. Budapestre szállítják. Délutánkét órakor indultunk Tihanyból és estehét órakor érkezünk Budapestre AHercegprímás és Soós tábornok is avonaton vannak. A legalázatosabb tisztelettel Leopold Antal dr., a Hercegprímás oldalkanonokja.« — Meg vagyokhatva, jól esik ez a figyelem. És végremegértek mindent. Ebből az egy szóból: »Szállítják!«
Forrás:monarchista.blogspot.com
Tovább a cikkre »
