Soós Zoltán ismét függetlenként indul (Marosvásárhely)

Soós Zoltán ismét függetlenként indul (Marosvásárhely)

Új várost építünk! mottóval jelentette be Soós Zoltán Marosvásárhelyen, hogy független jelöltként szerezne újabb polgármesteri mandátumot.

Az elöljáró egy helyi étteremben, támogatói és a város neves román és magyar személyiségei körében közölte: ismét indul polgármesterjelöltként a júniusi helyhatósági választásokon. A román és magyar nyelven zajló rendezvényen több marosvásárhelyi személyiség is biztosította támogatásáról. Elhangzott: nem számít, hogy a város lakói románok, magyarok, romák vagy más nemzetiségűek, büszkéknek kell lenniük arra, hogy marosvásárhelyiek. Tetteiket a város iránti szeretetnek és tenni akarásnak kell vezérelnie, ez kell hogy a közös ügyük legyen.

Hírdetés

Soós Zoltán beszédében emlékeztetett: négy éve, amikor először pályázta meg a polgármesteri tisztséget, a város stagnált, helyben topogott, és az a szándék vezérelte, hogy jobb hellyé tegye. „Az eredmények látványosak, bár még csak az elején járunk: új várost építünk!” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy húszéves lemaradást nem lehet rövid idő alatt pótolni. Az eredmények között említette, hogy több mint másfélszeresére nőtt a város bevétele, az elnyert uniós támogatások összege többszöröse az eddiginek, megújult a közszállítás, megoldódott a szemételszállítás ügye, tanintézeteket korszerűsítettek. „Tempót és szemléletet váltottunk. Sokat fejlesztünk, de világos céllal, hogy biztonságos és élhető legyen a város. Új várost építünk, de a munkát még nem fejeztük be” – fogalmazott. Hozzátette: jó néhány nagy infrastrukturális beruházás – mint például a terelőút – több cikluson át tartó feladat, ezután következik. „Ezért úgy döntöttem, idén is elindulok a polgármesteri címért, függetlenként ismét, de örömmel veszem mindenki támogatását, aki egyetért a céljaimmal, legyen az párt vagy civil szervezet” – mondta Soós Zoltán. Kifejezte reményét, hogy a kampány a jövőre vonatkozó elképzelésekről fog szólni, „nem a sértegetésekről”, és figyelmeztetett, hogy „a múlt sötét árnyai” még mindig ólálkodnak, „a gyűlölet és a megosztás hangjai” ismét erősebbek; utóbbival a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR) utalt. „A tét nagyobb, mint négy évvel ezelőtt: akkor az volt, hogy elindulunk-e végre, most meg az, hogy továbbmegyünk előre vagy megtorpanunk” – vélekedett Soós Zoltán, hangsúlyozva, hogy csak akkor fog nyerni a közös ügy, ha a marosvásárhelyiek kiállnak mellette.

Fő kihívója várhatóan a szintén függetlenként induló ismert szívsebész, Horațiu Suciu lesz, aki a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatását élvezi. Bár Ciprian Dobre, a PNL Maros megyei szervezetének elnöke korábban közös román jelölt állítását szorgalmazta, Suciu indulását úgy jelentették be, hogy nem egyeztettek a többi párttal. Azóta a Szabad Emberek Pártja (POL) is nevesítette polgármesterjelöltjét.

Soós Zoltán 2020-ban független polgármesterjelöltként a magyar pártok támogatásával a szavazatok 50,54 százalékát szerezte meg, így lett húsz év után ismét magyar polgármestere a városnak. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint a 116 ezer lakosú Marosvásárhelyen él az erdélyi városok közül a legnagyobb, mintegy 40 ezer fős magyar közösség. A korábban magyar többségű városban a magyarság az 1990-es etnikai konfliktus által gerjesztett kivándorlási hullám nyomán került kisebbségbe.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »