Somorjai sikerek a kajak-kenu U23-as Európa-bajnokságon

Somorjai sikerek a kajak-kenu U23-as Európa-bajnokságon

A somorjai Sidó Bianka pár óra leforgása alatt egy arany- és két ezüstérmet szerzett a kajak-kenu U23-as Európa-bajnokságon július 6-án, ezzel beírva magát Szlovákia sporttörténelmébe. Gavlider Alex csupán 0,072 másodperccel maradt le a bronzéremről.

„Gyönyörű vasárnap volt. Elégedett vagyok” – mondta Sidó Bianka, aki három számban indult a pitesti-i Eb-n. Kiválóan kezdődött számára a verseny: mindhárom szám előfutamát megnyerte, így egyenes ágon jutott a döntőkbe.

(Fotó: Somorja Város, Facebook)

„Mindez csütörtökön történt. Bevallom, kicsit váratlanul ért, hogy pénteken és szombaton szabadnapos voltam. Azért nem unatkoztam, edzettem, készültem a vasárnapra. Tudtam, hogy pár órán belül háromszor kell a maximumot nyújtanom” – folytatta Bianka.

A somorjai lány vasárnap a K1 500 méteres számmal kezdett. „Sajnos nem sikerült jól a rajt, de a második hellyel elégedett vagyok. A K2-ben Rékával jól kezdtünk, azonban féltávnál hínárt kellett kerülnünk. Jól visszajöttünk, felgyorsultunk, de a németeket már nem tudtuk utolérni” – magyarázta.

(Fotó: Somorja Város, Facebook)

Nem sokkal később újra a vízen találta magát: ezúttal a szlovák egységre a K4 500 méteres verseny várt. „Fantasztikusan mentünk, pedig sokat nem készültünk együtt. Szinte rajt-cél győzelmet arattunk, és beírtuk magunkat a történelembe:

Szlovákia női K4-ben még soha nem szerzett aranyat. Nekem is ez az első Eb-aranyam”

– mondta boldogan Bianka, akinek estére is megvolt a programja.

„Rengeteg gratulációt kaptam, igyekszem mindenkinek visszajelezni. Nagyon köszönöm az edzőmnek, Jencinek, a szüleimnek, az ismerőseimnek, a somorjaiaknak és a pozsonyi klubomnak is. Hatalmas köszönet még egyszer!” – zárta Bianka, akire július végén az U23-as világbajnokság vár.

Hírdetés

„Nagyon örülök, hogy a több ellenkezés ellenére is sikerült jól összerakni a kajaknégyest. Úgy döntöttem, hogy a két legjobb K2-est ültetem össze. Látható volt, hogy remekül mentek a lányok – simán Európa-bajnokok lettek” – mondta Honti Jenő mester, aki nemcsak a K4-es csapat edzője, hanem Sidó Bianka személyi trénere is. „Nagyon elégedett vagyok vele. A K2-es versenyhez még hozzátenném: a győztes német páros egyik tagja hatodik lett a párizsi olimpián.”

(Fotó: Somorja Város, Facebook)

Honti Jenő másik védence, Gavlider Alex is kitett magáért. A somorjai fiú a juniorok között a K2 500 méteren hatodik, míg a K1 200 méteren negyedik lett, csupán 0,072 másodperccel a dobogó mögött. „Egy kis szerencse hiányzott neki. Összességében nagyon elégedett vagyok Alex teljesítményével” – zárta gondolatait Honti Jenő.

Somorjaiak a junior és U23-as Eb-n:

Sidó Bianka:

hely – K4 500 mhely – K1 500 mhely – K2 500 m

Gavlider Alex:

hely – K1 200 mhely – K2 500 m

Stehlík Vivien:

hely – C1 500 mhely – C1 200 m

 

Somorja Város, Facebook/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »