Sok-sok pap és szerzetes mutatja az élet példáját – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi ügyekért felelős államtitkára a Gyulafehérvari Római Katolikus Papnevelő Intézet tanévnyitóján.
„Ne felejtsétek el, hogy a fiatalokat hogyan szólítsátok meg! Az, hogy legközelebb még több szeminarista legyen itt, első éven, rajtatok is múlik, azon, ahogy megszólítjátok a fiatalokat” – ajánlotta az elsőéves szeminaristák figyelmébe az államtitkár. Hozzátette, paposan, egyúttal fiatalosan kell majd megszólítaniuk kortársaikat, s az utánuk jövő nemzedékeket. „Nektek kell megmentenetek azt a korosztályt, amelyből jöttetek. Ha megtaláljátok, hogyan szólítsátok meg a fiatalokat, a szeminárium újra meg fog telni” – hangsúlyozta.
Követendő példaként egy-egy ifjú boldogot és szentet ajánlottt a papnevelő hallgatóinak, Bódi Mária Magdolna és Carlo Acutis személyében. Az élet nem könnyű, mondta, de sosem volt az, 2000 évvel ezelőtt, 1500 évvel ezelőtt, 100 éve és a kommunizmus idején sem volt az. „A közösségek próbálják megtartani az erőiket, és meg is tartják. A családok próbálják megerősíteni egymást, és meg is erősítik. Sok-sok pap és szerzetes mutatja az élet példáját” – jelentette ki az államtitkár.
Soltész Miklós ajándékot is hozott a gyulafehérvári egyházi intézménybe, a frissen szentté avatott Carlo Acutis másodlagos ereklyéjét.
MTI
The post Soltész Miklós: Sok-sok pap és szerzetes mutatja az élet példáját appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »



