Sokkolta a szülőket, hogy tegnap este egy facebook-bejegyzésből tudták meg, bezárják Párkány magyar óvodáját

Sokkolta a szülőket, hogy tegnap este egy facebook-bejegyzésből tudták meg, bezárják Párkány magyar óvodáját

A szülők és a jóérzésű párkányiak ezt nem hagyták szó nélkül. Tokár Géza szervezésében ma délelőtt a városháza elé vonultak, ahol elhelyezték gyermekeik cipőit, ily módon is tiltakozva a döntés ellen.

Ahogy arról már portálunkon beszámoltunk, a párkányi városi képviselő-testület keddi (június 27.) ülésén teljesen váratlanul úgy döntött, hogy a következő iskolaév elejétől bezárja a Hársfa utcai óvodát, így megszűnik az egyetlen, kizárólag magyar osztályokat fenntartó intézmény a városban. Az indoklás, hogy a szomszédos Humanita szociális központ tart igényt az óvoda épületeire. A képviselő-testület többsége pedig furcsa körülmények között, teljesen váratlanul megszavazta a leépítést. A történtekről Tokár Géza írt írt facebook-bejegyzésében és egy reggeli tiltakozó akciót is meghirdetett.

Ma reggel 9-kor a rendkívüli időpont ellenére egyre gyűltek a demonstrálók a városháza előtt. Tokár Géza a helyszínen hangsúlyozta, korábban nem erről volt szó.

Ha mi ezt tudjuk, sokan ott vagyunk a testületi ülésen. Felháborító dolog 2-3 nappal a szünidő előtt értesülni arról, hogy új óvodát kell keresni gyermekeinknek. Párkány városának szüksége van magyar óvodára, amely minőségi oktatást nyújt és közösségbe tömörít. Ez nem maradhat szó nélkül, gyorsan és határozottan kell véleményt nyilvánítanunk”

– mondta el.

Megjelent az épület előtt Szabó Eugen polgármester is. Elmondta, az óvodák költséghatékonysága érdekében több alternatívát vázoltak fel, és az a megoldás lett támogatva, hogy a Hársfa utcai óvoda szűnjék meg, az ott található két osztály tanulóit pedig szétosztják a város más óvodáiba. A kérdésre, mennyire végleges ez a döntés, a polgármester úgy válaszolt, hogy az aláírására tíz nap áll a rendelkezésére. Elhangzott, a polgármesternek jogában áll nem aláírni a határozatot. Ön él ezzel a jogával? szegezték neki a kérdést.

Erre nem tudok feleletet adni”

– reagált Szabó.

Hírdetés

Bokor Réka képviselő, aki a közösségi médiában elsőként adott hírt a felháborító határozatról, leszögezte, a tegnapi ülés nagyon hektikus volt, több ponton is megsértették a procedurális eljárást. Az óvodák költséghatékonnyá tételével kapcsolatosan végig az Ady utcai óvoda bezárásáról volt szó, mert az a város legkisebb óvodája, oda jár a legkevesebb gyermek, bár annak megszüntetése is fájdalmas lenne.

„Két megoldáson gondolkodott a testület, hogy az Ady utcai óvodát már most, vagy csak egy év múlva szüntesse meg. Majd a semmiből jött egy javaslat, hogy a Hársfa utcai óvoda mellett található Humanita szociális intézmény terjeszkedni szeretne, bérbe venné az óvoda épületeinek egy részét. Ez a bedobott alternatíva teljesen megzavarta a vitát, sok képviselőt meg is tévesztett.

Meg lett sértve az ülés tárgyalási rendje is, mert nem a beterjesztés sorrendjében szavaztunk a lehetséges opciókról, hanem rögtön erről a hirtelen jött alternatíváról, és ez el is lett fogadva, 7:5 arányban”

– mondta el a jelenlévőknek Bokor Réka, aki a Szövetség további négy képviselőjével egyetemben a határozat ellen szavazott. Hozzáfűzte, igaz, hogy a Szövetség két képviselője is megszavazta a határozatot, de az összes független képviselő is, szemrebbenés nélkül.

„A sokkból nehezen épültem fel és még az éjszaka folyamán óvást nyújtottam be a sokszoros procedurális hibák miatt, amelyet elküldtem a hivatalnak, a polgármesternek és a képviselőknek és kértem rendkívüli ülés összehívását, ahol ezt a határozatot újra tárgyaljuk. Bizakodom benne, meg tudjuk szüntetni a határozatot, mert ez a leghatékonyabb óvodánk és számomra felfoghatatlan, hogy a jól végzett munkát megszüntetéssel jutalmazzuk” – fogalmazott Bokor Réka.

Portálunk megszólította Gáspár Szabolcs apukát, akinek kislánya, Léna a Hársfa utcai óvodába jár. Az apa elmondta érti, hogy racionalizálni kell, de most olyan határozat született, amit nem ez motivált, hanem az, hogy a közeli szociális otthon teret kapjon.

„Hogy lehet az, hogy egy olyan óvodát, amely kellő létszámban működik, sőt túljelentkezés van, bezárunk, a gyerekeket szanaszét szórjuk, ismeretlen környezetbe, intézményekbe.

Sokkolt, amikor láttuk a fejleményeket a közösségi hálón. Úgy érzem, nagyon ravaszul időzítették a döntést. Ilyenkor kevés reagálási felület marad, mindenki elmegy nyaralni, maga az intézmény is bezár. Úgy néz ki, a színfalak mögött megegyezett dologról van szó. A magánkézben lévő idősotthon bővülne az óvoda kárára. Azért jöttünk ki a városháza elé, hogy tiltakozzunk a döntés ellen. Ha ez átmegy, a következő döntések ugyanígy a megkérdezésünk nélkül fognak történni

– mondta.

A tüntetés után a városi képviselő-testület öt tagja bement tárgyalni a polgármesterhez, és az a megállapodás született, hogy július 3-ára, hétfőre rendkívüli ülést hív össze, melynek egyetlen pontja a határozat újratárgyalása lesz.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »