Sokkoló részletek a budapesti villamoson elkövetett gyilkosságról

A kutyáját védte a fiatal férfi, amikor szíven szúrták a VIII. kerületi Orczy téren, a 28-as villamoson. A rendőrök 23 percen belül elfogták a 38 éves D. Károlyt és a 25 éves L. Annát, majd a közelben található MÁV telepen a 43 éves L. Jánost is, akik összefüggésbe hozhatók az emberöléssel. A Blikknek most beszélt a támadásról az áldozat barátja, aki szemtanúja volt a történteknek, de nem tudta megakadályozni a tragédiát.

Mind együtt szálltak fel a villamosra, hazafelé tartottak, amikor az egyik megállóban két férfi és egy nő beléjük kötött. “Az egész egy perc alatt játszódott le, két megálló közt” – idézte fel a történteket a férfi. “Ahogy az a három ember felszállt, kiszúrták maguknak Gábort, elkezdték bökdösni a kutyát, piszkálni az orrát. Gábor kérte őket, hogy hagyják békén a kutyát, erre az egyik fickó meglökte, majd leköpte.

Hírdetés

Amikor a védelmére keltem, engem is megütöttek, majd az egyikük kést rántott és Gáborba szúrta”. Próbáltam segíteni, Gábor annyit mondott, hogy nagyon szomjas, nem kap levegőt, és meg fog halni…. Gábor sebét Márk próbálta elszorítani, de hiába. A legjobb barátja karjában halt meg. A rendőrség alig húsz perccel később elfogta a tetteseket. A kutya elszaladt, azóta is keresik. Az áldozat szülei Írországban élnek, most úton vannak hazafelé.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »