SOKKOLÓ: Miért mennek vissza a menekültek Ukrajnába?

SOKKOLÓ: Miért mennek vissza a menekültek Ukrajnába?

Az összesen nagyjából ötmillió menekült egy része úgy döntött, visszatér szülőhazájába. Mi motiválta őket arra, hogy a saját életüket kockára téve ezt tegyék, miközben még mindig tart a háború?

Az ukrajnai háború elől menekültek esete a második világháború óta a legnagyobb menekültválság Európában. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa azt feltételezi, hogy az év végéig összesen több mint nyolcmillió ukrán fogja elhagyni az országot. Az ENSZ adatai alapján Ukrajnát közel ötmillió lakos hagyta el a háború kezdete óta, azonban csaknem egymillióan vissza is tértek szülőhazájukba.

„Azt mondják, úgy látják, hogy már biztonságosabb a helyzet, főleg a nyugati területeken, és, hogy többet nem akarnak az országon kívül tartózkodni… Fel vannak készülve a visszatérésre, és arra is, hogy itt maradjanak” – mondja az  az Állami Határőrség szóvívője, Andrij Demcsenko.

Hírdetés

Az Emberjogi Liga igazgatója, Zuzana Števulová szerint egy természetes jelenségről van szó. „Különböző okok miatt térnek vissza: valakik azért, hogy gondoskodjanak a mozgássérült rokonaikról, vagy ellenőrizzék a volt lakhelyüket” – mondja az igazgató.

Grigori Mesežnikov politológus azt állítja, vannak olyan férfiak is, akik harcolni térnek vissza hazájukba. „Vannak akik azt gondolják, most biztonságosabb a helyzet, mint amikor kénytelenek voltak elhagyni az országot” – mondja.

Ivo Samson biztonsági elemző is természetesnek gondolja ezt az első ránézésre furcsa folyamatot: „Az emberek, akik elmenekültek a háború kezdetekor, most átmeneti helyeken laknak, így természetes, hogy szeretnének visszatérni az országukba, és találkozni az ismerőseikkel” – mondja.

(pluska, cszs)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »