Sokkoló bejelentést tett a MÁV

Sokkoló bejelentést tett a MÁV

Kevesebb baleset történt a vasúti átjárókban mint tavaly, de több volt köztük a halálos kimenetelű.

A MÁV közleménye szerint december elejéig a vasúti átjárókban 69 baleset történt, ami 16 százalékkal kevesebb a múlt évi adatnál. Ugyanakkor ezek közül 21 volt halálos kimenetelű, 12 súlyos, 6 könnyű személyi sérüléssel, 30 eset pedig anyagi kárral végződött.

Tavaly 82 esetből 18 volt halálos, 12 súlyos, 13 könnyű sérüléssel, 39 pedig anyagi kárral járt – tették hozzá.

Hírdetés

Az idén eddig 8 gyalogos lépett figyelmetlenül vonat elé,

5 kerékpáros, 2 motorkerékpáros, 45 személygépkocsi, 4 tehergépkocsi és 3 munkagép nem állt meg időben, és ütközött vasúti járművel. A baleseteket szinte kivétel nélkül az okozta, hogy az autósok, gyalogosok vagy kerékpárosok túlbecsülték saját képességeiket, megpróbáltak még a vonat előtt átérni, esetleg kihagyott a figyelmük – írta a MÁV.

Az okok között szerepel még a gyorshajtás, az agresszív vezetési stílus, a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása, a vezetés közbeni telefonálás. Gyakran tapasztalható, hogy a gépkocsivezetők nem néznek körül a sínekre hajtás előtt, nem törődnek azzal, hogy a szabályok az átjáró „fokozott óvatossággal” történő megközelítésére intik a közlekedőket – olvasható a közleményben.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »