Sokba került a védelmi hiba, kikapott a DAC az FCSB-től a MOL Arénában

Sokba került a védelmi hiba, kikapott a DAC az FCSB-től a MOL Arénában

1:0-ra kikapott a DAC labdarúgócsapata a román FCSB-től az Európa-konferencialiga-selejtező 3. fordulójának első mérkőzésén. A találkozó kulcsmomentuma Kružliak kiállítása volt, de a játékvezető is főszerepbe került, aki két egyértelmű piros laptól kímélte meg a románokat.

Az első negyedórában küzdelmes, de helyzetek nélküli játékot láthatott a szép számú közönség a MOL Arénában, egyedül a DAC tizenhatosában termett némi zavar egy alkalommal. A 18. percben aztán szó szerint centikre volt a vezető gól megszerzésétől a dunaszerdahelyi csapat, amikor Szánthó Regő ballal a kapufára tekert egy szabadrúgást. A lehetőség mintha felélénkítette volna a hazaiakat, akik átvették az irányítást, és percekre a kapujukhoz szegezték a románokat.

A vendégek viszont gyorsan életjelet adtak, a 24. percben lesgólig jutottak Olaru révén. Két perccel később Odjuma próbálkozott a tizenhatos előteréből, de Veszelinov kapuja nem forgott veszélyben. A 28. percben viszont már joggal izgulhattak a hazai szurkolók, Veselovský könnyelmű labdavesztése után ugyanis Popescu lövése csak nagyon kevéssel suhant mellé. A vendégek dominánsabb fázisának Krstovic szépen tekeredő, de pontatlan szabadrúgása vetett véget a 33. percben. Újabb nagy helyzetre nem került sor a félidőig, a játék főleg a tizenhatosok között zajlott.

Az első játékrész nagyjából kiegyenlített játékot hozott, abszolút háromesélyesnek tűnt a találkozó negyvenöt perc után is. A hazaiaknak elsősorban a Szánthó Regő által dominált jobb oldalon volt keresni valója.

Hírdetés

A második félidő egy FCSB-helyzettel, valamint a székely himnusz eléneklésével kezdődött. Az 54. percben Riszvanisz elől az utolsó pillanatban tisztáztak a vendégek. Az 59. percben a már mérkőzés elején besárgult Dawa sárga lapot érően szabálytalankodott Krstoviccal szemben, de a szlovén játékvezető megkönyörült rajta.

A mérkőzés egyre feszültebb hangulatúvá vált és egyre gyakoribbak voltak a szabálytalanságok. Az egyik ilyen után Kružliak mehetett zuhanyozni: a DAC csapatkapitánya könnyelműen labdát vesztett, és csak piros lapot érő szabálytalansággal tudta korrigálni a hibát. A megítélt szabadrúgás utáni beívelés tökéletesen találta meg a berobbanó Tammot – 0:1, ember- és gólhátrányba került a DAC.

Egy perccel ezután újra a játékvezető került főszerepbe, aki érthetetlen módon másodszor is megkímélt a kiállítástól egy bukaresti játékost, pedig ezúttal Edjouma is egyértelmű sárga lapot érő szabálytalanságot követett el.

Nem szeppent meg a DAC, emberhátrányban is aktívabb volt a focizni már nem igazán szándékozó román ellenfélnél. Gyakorlatilag az utolsó negyed óra volt a sárga-kékek legjobb fázisa, tíz emberrel is nagyon igyekezett a dunaszerdahelyi csapat. A nyomás azonban nem hozott eredményt, maradt a 0:1.

A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Bukarestben.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »