Sokat dolgoznak a magyarok, indokolt lenne a kétszer magasabb bérezés

Sokat dolgoznak a magyarok, indokolt lenne a kétszer magasabb bérezés

Sokat dolgoznak a magyarok, mégis keveset ér a munkájuk – számolt be róla az mfor.hu. A portál az OECD adatai alapján azt írta, hogy átlagosan 13 dollárnyi forintért dolgoznak a magyarok óránként, ami az egyik legalacsonyabb a szervezet tagországai között. A magyaroknál csak a görögök, a lettek és a mexikóiak keresnek rosszabbul. A magyar keresetek annak ellenére számítanak alacsonynak, hogy tavalyhoz képest nyolc százalékkal emelkedtek átlagosan.

Az egy év alatt ledolgozott órák száma alapján a középmezőnybe tartozik Magyarország. A portál szerint az adatokból az látszik, olcsó és alulértékelt a magyar munkaerő. Megjegyzik azt is, hogy az elvégzett munka mennyisége alapján indokolt lenne a jelenleginél kétszer magasabb bérezés is.

Adatok:

2017-ben átlagosan 1740,4 órát dolgozott egy magyar, amivel a tagállamok középmezőnyébe tartozunk. Ha csak a régiónk adatait vizsgáljuk, akkor a magyarok az egyik leglustábbnak is nevezhetők:

Hírdetés

A lengyelek ugyanis átlagosan 1895, a csehek 1776 órát dolgoztak tavaly, nálunk jóval kevesebbet hoztak össze viszont a szlovákok, egy dolgozó átlagosan 1714 órát töltött munkával. Nyugati sógoraink pedig még ennél is kényelmesebbek, 1613 órát dolgoztak tavaly.

Teljesen más megvilágításba kerül azonban a helyzet, ha mindezt összevetjük azzal, hogy ezért a munkáért, mennyi bért kapunk. Az OECD statisztikája szerint tavaly 22 576 dollár volt az átlagos kereset Magyarországon. Ami ugyan 8 százalékkal több az előző évinél, mégis változatlanul a második legalacsonyabb a szervezet tagállamainak sorában. Vagyis: túl sokat dolgozunk ahhoz képest, amennyi fizetést hazavihetünk. Egy ledolgozott munkaórára vetítve kereken 13 dolláros átlagfizetés jut, aminél kevesbé csak a nálunk többet dolgozó görögök, lettek és mexikóiak munkáját értékelik. A helléneknél 12,9, a letteknél 12,9, a mexikóiaknál pedig 6,8 dolláros átlagos órabért kaptunk eredményként. És mindezt úgy, hogy egyedül csak Mexikóban alacsonyabb az átlagos éves kereset a hazainál.

Forrás: mfor.hu

The post Sokat dolgoznak a magyarok, indokolt lenne a kétszer magasabb bérezés appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »