Sokan örülhetnek a Római-parti újításoknak

Sokan örülhetnek a Római-parti újításoknak

Önkormányzati járőrszolgálat indul a Római-parton – közölte az InfoRádióval a helyi közterület-felügyelet igazgatója, Rácz Ferenc, aki szerint ennek költsége bő 10 millió forint. Kutyás strand is létesülhet Óbudán.

A Duna római-parti szakaszán eddig is volt hajós járőrszolgálat a BRFK és az óbuda-békásmegyeri közterület-felügyelet összefogásával, és nagy sikerrel dolgoztak – mentéseik voltak, rendezvényeket is biztosítottak, és a Római látogatottságának emelkedése is visszaigazolta a létjogosultságát – fogalmazott az InfoRádióban Rácz Ferenc, a kerületi közterület-felügyelet igazgatója. Arról is beszélt, hogy létrejön egy komplex partőri szolgálat is. Erre külön keretet is meghatározott a helyhatóság, járőrcsoportok felállítására, elektromos járőrkocsira és mobil irodakonténerre fordítják a 10 millió forintot meghaladó pénzt.

„Az irodakonténer nem csak a járőrök elszállásolására szolgál, hanem egyfajta ügyfélszolgálatként is funkcionál, ahol panaszokat is be lehet jelenteni, és gyorsabb reagálást is lehetővé tesz” – részletezte Rácz.

A személyi állományt a közterület-felügyelet testületéből „gazdálkodják” ki, a vízi rendészekkel együtt összesen 4 főből állna a napi szolgálati csapat.

Állandó jelenlétet a frekventált időszakban biztosítanak, éjszaka és kora délelőtt „visszatérő járőri ellenőrzésekkel” lehet majd találkozni a Rómain.

Hírdetés

Kutyastrand is lesz

Az óbudai pünkösdfürdői gát mellett közben kutyás strand létesülhet – ezt már a városrész polgármestere nyilatkozta. Bús Balázs beszámolt róla, hogy az önkormányzat tavaly fogadta el a közösségi együttélés szabályait, ez nyitotta meg a lehetőséget hosszabb távon a kutyás strand előtt.

„Hosszú egyeztetés előzte meg a szabályalkotás folyamatát, és sok észrevétel érkezett, különösen a kutyatartók részéről. Leginkább a póráz nélküli kutyasétáltatás került szóba a Hajógyári-szigeten, illetve Pünkösdfürdőn” – újságolta Bús Balázs.

A kutyastrandot ott fogják kialakítani, ahová a kutyások eddig is jártak a Dunára, de csak akkor, ha ennek a feltételei már adottak lesznek. Bús szerint Óbudának szerencséje van, hogy a nagyobb zöldterületeik lehetőséget adnak a kutyások és a nem kutyások együttélésének rendezésére.

A szabályok rögzítésére 2020. április 30-ig adott magának határidőt az önkormányzat.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »