Sokakat megrémisztő pókok szaporodtak el egy magyar településen – fotó

Sokakat megrémisztő pókok szaporodtak el egy magyar településen – fotó

Farkaspókfélék feltűnése keltett riadalmat. Megfogásukat nem csak a harapás veszélye miatt nem javasolják.

Sokan megijedtek a nagy számban előforduló pókoktól a Heves megyei Tarnazsadányban. Az esetről Koczka Ferenc polgármester számolt be a Facebook-oldalán, képeket is közzétéve.

Mint írta, a település közepén lévő, az aszályban kiszáradt tó környékén jelentek meg az állatok, és „a pókok a lakóházak udvarán de még egyes lakóházakban is előfordultak”. Felbukkanásuk az aszállyal függhet össze.

A heol.hu később azt írta, hogy a helyi kormányhivatal természetvédelmi osztálya jelezte: a kérdéses pókfélék, vagyis a szongárai és a pokoli cselőpókok – bár nevük vészjósló – nem jelentenek veszélyt az emberre. Viszont védett állatok, ezért nem szabad elpusztítani őket.

Ugyanakkor senki ne legyen olyan bátor se, hogy a lakásokba tévedt pókot kézben akarja kitessékelni,

az állat ugyanis olyan, fájdalmas harapással reagálhat az ijedtségre, ami leginkább a darázscsípéshez hasonlít.

Hírdetés

A megoldás az lehet, ha poharat borítanak rá, alá papírlapot csúsztatnak, majd ezeket összefogva viszik ki őket a szabadba.

Nyitókép: Facebook/Tarnazsadány Községi Önkormányzat

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »