Sokakat kitúrhatnak a katás adózásból

Sokakat kitúrhatnak a katás adózásból

A kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) választók támogatását, „vegzálásának” abbahagyását sürgette Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, parlementi képviselője hétfői online sajtótájékoztatóján.

A politikus elképesztőnek nevezte a kata átalakításával kapcsolatos kormányzati elképzeléseket, mondván, „óriási gazdasági válságot hozott a nyakunkra a Fidesz-KDNP”, most pedig a magyar kisvállalkozók, családok bevételeinek megnyirbálását tervezi.

A tervezett törvénymódosítás sokakat zárna ki abból a lehetőségből, hogy a kata révén adózzon, így akár tíz- vagy százezrek életére lehet negatív hatással – jelentette ki. Hozzátette, ehelyett arra volna szükség, hogy vegyék sorra, és zárják be az adónem kiskapuit.

A magyarországi munkahelyek több mint kétharmadát a kis- és közepes méretű vállalkozások adják, nem a multicégek – hangsúlyozta Z. Kárpát Dániel, megjegyezve, 2010 után vezették be a katát, így „ha hiba van a rendszerben, az a kormány saját hibája”.

Hírdetés

Cégek nélkül nem fog menni

A kormány hétfőn benyújtotta az Országgyűlésnek az új kata törvényt. Az új kata szabályai több helyen is módosulnak, ezek közül azonban a legfontosabb, hogy az adózási formát csak a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó, terméket értékesítő egyéni vállalkozók választhatják majd,

tehát az új katásoknak csak magánszemélyektől származhat bevételük, cégeknek nem számlázhatnak. Ezzel nagyon sok munkavállaló szorulhat ki a rendszerből, átkerülve egy olyan adózási formába, mely után többet kell befizetni az államkasszába.

A módosítás alól egyetlen kivételt tettek, a taxisokat. A Pénzügyminisztérium szerint az új szabályozásra azért van szükség, mert a beérkező adatok és a kamarai visszajelzések alapján egyes munkaadók katás jogviszonyba kényszerítették munkavállalóikat, ezzel az államkasszát, a munkavállalókat és a tisztességes adózókat is megkárosították. Az új kata megszünteti a visszaéléseket, emellett kedvezőbb feltételeket kínál a lakosságnak értékesítő legkisebb vállalkozóknak – érveltek, noha a céges megrendelések tilalma inkább arra utal, hogy kiüresítik a katát, és a megszorítások sorához igazodva emelik az állami bevételeket.

Az új kata az eddiginél magasabb, évi 18 millió forint bevételi értékhatárig kínál egyszerű és kedvezményes adózási módot a legkisebb egyéni vállalkozóknak. Az adó mértéke minden kisvállalkozónak havi 50 ezer forint.

Amennyiben az Országgyűlés megszavazza, az új kata szabályai 2022. szeptember 1-én hatályba lépnek, a választásról szóló nyilatkozatokat legkésőbb szeptember 25-ig kell benyújtani az adóhivatalhoz. Azok, akik nem kívánnak élni az új kata lehetőségével, választhatják az átalányadóra váltást is, amely 2021. január 1-je óta az egyik legkedvezőbb adózási mód. Ezeknek a vállalkozóknak több idejük lesz az átállásra, ők 2022. október 31-ig jelenthetik be az átalányadó választását – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »