A téli ünnepi szokásokról nagyon sok mű látott már napvilágot. Többek között olvashatunk arról, hogy a sokácok milyen sokféleséget teremtettek hazánkban. Vajon tényleg a beköltöző, menekült népek hozták magukkal a különleges ünnepeket és egyéb szokásokat vagy az a magyaroknál is megvolt korábban?
Idegen hatás
Thúry József, Szendrey Zsigmond, Diószegi Vilmos és más kiváló néprajzos és történész szakemberek többször hangot adtak felháborodásuknak adtak hangot, hogy Hunfalvy minden létező magyar szokást idegen átvételnek tartott, ahogyan a magyar őstörténetet is saját kénye-kedve szerint meghamisította.
Az utána következő néprajzosok zöme túltett mesterén és nagyon sok magyar szokást, ünnepet, építészeti stílust, de még a magyar viselet darabjait is idegen népek hatásának tudták be. Szerintük a kései, idegen, kisszámú népcsoportok új divatot teremtettek és a többségi magyarok tőlük vették át az évkör ünnepeit, tőlük tanultak házat építeni, nem apáik és nagyapáik több ezer éves szkíta szokásait folytatták. Alább bemutatunk erre egy példát.
A busójárás
A mohácsi busójárás jelenleg az UNESCO Világörökségének a része. Manapság régi sokác ünnepnek tartják. Magam sem kételkedtem mindaddig, míg meg nem láttam a 19-20. század fordulóján használt mohácsi busó ruhát: az nem a mai báránybunda volt, hanem a szibériai és mongol táltosok (bő) szalagos ruhájának a mása!
De már az is kételkedni kezd a sokác ünnepről, aki a város honlapján elolvassa az eredetéről szóló rövid híradást: „Mohácson a hagyomány eredetét a törökűzés legendájával is magyarázzák. A mondának – mely szerint a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkelve a Dunán, kizavarták a törököket Mohácsról – aligha van történeti alapja. A város 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, s a sokácság nagy arányú betelepítése csak mintegy tíz évvel ezután kezdődött meg.
Minden bizonnyal a balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a szokást, mely aztán Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai alakját. A népszokás megjelenéséről a XVIII. század végéről vannak az első adatok.” A szövegben például ellentmondás az, hogy előbb zavarták ki a helyiek a törököket, majd utána telepedtek be a sokácok. Ez azt jelenti, hogy nem a sokácok, hanem a helybéli magyarok érdeme volt a győzelem! Másik érdekesség, hogy a mai Horvátország területén egyetlen ilyen, a mohácsi busójáráshoz hasonló ünnep nincs.
Akkor vajon honnan hozták volna magukkal? Miért nem maradt eredeti lakóhelyükön meg egy ilyen szokás és miért éppen a nyelvileg beolvadt menekült kisebbség tudott volna hosszú évszázadon át megőrizni egy ilyen ünnepet? Nem véletlen, hogy nincs ilyen ünnep a Balkán horvátok által lakott részén, ott is az itáliai karneválok évadját tartják meg.
Ezzel szemben keleten, a szkíták által lakott területen vannak hasonló alakoskodó ünnepek, ahol maszkban, táltosszerű ruhában temetik el a telet és várják a beköszönő tavaszt. A farsangi népszokások másik, jelentős része –például a kisze bábu égetés vagy folyóvízbe dobása – a Zoroaszter-hithez kapcsolódó novruzhoz kötődik, amely vallást egyesek szerint Nimród alapított.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
