Soha nem látott béremelések a szlovák autóiparban

A Jaguar Land Rover autóipari vállalat szlovákiai megjelenésének hírére jelentősen emelni kezdték a Szlovákiában működő többi autógyárban a dolgozók fizetését.

A PSA után pénteken a koreai Kia jelentette be, hogy jelentős, akár havi 117 eurós rekordösszegű béremelésre számíthatnak a zsolnai gyár dolgozói.

A koreai gyártónál eddig ez a legmagasabb emelés a cég szlovákiai gyártóbázisának működése óta.
Március elején jelentették be, hogy a nyugat-szlovákiai nagyszombati PSA gyár dolgozói 6,3 százalékos fizetésemelést kapnak, valamint azok a munkavállalók, akik már több mint egy évtizede a gyárban dolgoznak, további bónuszjuttatásban részesülnek.

A szlovákiai autógyárak dolgozóinak fizetése már eddig is meghaladta a 900 euró országos átlagfizetést. A Kiánál tavaly 1300 eurónál is magasabb volt az átlagfizetés, a PSA-nál is meghaladta az átlagbér a havi 1000 eurót 2016-ban.

Hírdetés

Azonban messze a legmagasabb fizetést évek óta a Volkswagen Slovakia dolgozói vihetik haza: a havi 1800 eurós átlagfizetés mellett még 13. és 14. havi fizetést is kapnak a német cég szlovákiai munkavállalói. Ezen felül februárban 1560 euró prémiumot állapítottak meg munkavállalónként a sikeres 2016-os üzleti évre tekintettel.

A jelentős ágazati béremelések oka nem csak a munkaerőhiány. Noha jelenleg a már működő autógyárban mintegy 1800 sürgősen betöltendő munkahely van, a munkaerőhiány mellett a Jaguar Land Rover szlovákiai gyárának indítása is szerepet játszik az utóbbi idők gáláns fizetésemelési döntéseiben.

Az indiai Tata Motors tulajdonában lévő Jaguar Land Rover 2600 munkavállaló felvételével kezdi meg szlovákiai működését, és már előre 1200 euró feletti átlagfizetéseket ígér.

A brit autóipari hagyományokat ápoló vállalat megjelenése feltehetően további beszállító cégeket vonz majd a régióba, amely tovább fogja növelni a munkaerőhiányt a térségben, így a képzett munkaerőért folytatott harc a fizetések további emelkedésével járhat. A Szlovák Autóipari Szövetség arra figyelmeztetett, hogy 2020-ra akár 14 ezer munkavállaló is hiányozhat a szlovák autóiparból.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »