Soha ne mondjuk: tudom, mit érzel

Soha ne mondjuk: tudom, mit érzel

Ha nem tudunk mit mondani, inkább hallgassunk és legyünk jelen – tanácsolta a Hír TV-nek nyilatkozó pszichológus.

Ennyire súlyos tragédiánál, mint az olaszországi buszbaleset, ekkora veszteségnél a legfontosabb a gyászolónak, az átélőjének a meghallgatása szívünkön keresztül – fogalmazott Dr. Sarungi Emőke. Mivel a tragédia érzelmi, képi vagy akár illatbeli emlékmaradványai, töredékei zárványszerűen besüllyedhetnek a tudattalanba és teljesen váratlanul előtörhetnek, ezért egy hosszabb utánkezelés, utántámogatás szükséges lehet minden diáknak és szülőnek, amennyiben ebbe beleegyeznek.

Hírdetés

Ha nem tudunk mit mondani, inkább hallgassunk és legyünk jelen a gyászolónak. Ahelyett, hogy közhelyszerű jó tanácsokat mondanánk, sokszor az a legjobb, ha kimondjuk ezt az érzést: nem találok szavakat, nem is tudom, mit mondjak, illetve, hogy rettentően sajnálom – tanácsolja a pszichiáter. Ha ezt érezzük, akkor ezt a mondatot kell mondani. Meghallgatni a másikat, támaszt nyújtani neki, akár egy öleléssel, ez a legtöbb – tette hozzá a szakember. Amit feltétlenül ne mondjunk: tudom, mit érzel, mert soha nem tudjuk, hogy a másik mit él át. Soha ne mondjuk, hogy foglald el magad, hogy az idő megoldja – hangsúlyozta Dr. Sarungi Emőke.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »