Sofronijević: Magyarország megbízható partnere Szerbiának a kulcsfontosságú infrastrukturális projektekben

Sofronijević: Magyarország megbízható partnere Szerbiának a kulcsfontosságú infrastrukturális projektekben

Aleksandra Sofronijević, szerb építésügyi, közlekedési és infrastrukturális minisztere ma munkamegbeszélést tartott a magyar építésügyi tárca delegációjával, amelyet Csepreghy Nándor, a magyar Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára vezetett.

A találkozón – a minisztérium közleménye szerint – áttekintették a két ország rendkívül sikeres együttműködésének folytatását, elsősorban a közúti és vasúti infrastruktúra területén, valamint a Belgrád és Budapest közötti jövőbeli határon átnyúló vasúti forgalom zavartalan működéséhez szükséges műszaki kérdéseket. Sofronijević hangsúlyozta, hogy a két fővárost összekötő nagysebességű vasút az egyik legfontosabb közös infrastrukturális projekt Szerbia és Magyarország között. Kiemelte, hogy a vonal utasforgalomba helyezésével az utazási idő drasztikusan le fog rövidülni. „A gazdasági és társadalmi előnyök egyértelműen megmutatkoznak majd a Budapesttel – és azon keresztül Közép-Európával – való gyorsabb és hatékonyabb összeköttetés révén” – mondta a miniszter asszony.

Sofronijević köszönetet mondott a magyar kormánynak a folyamatos támogatásért és megértésért, különösen az energiaválság időszakában.

Hírdetés

„Magyarország sokszor bebizonyította, hogy Szerbia őszinte és következetes barátja. Az, hogy sorsdöntő pillanatokban is készen álltak támogatni bennünket, igazolja a partnerség mélységét, amelyet közösen építünk. Az ilyen kapcsolatok teszik lehetővé, hogy olyan projekteket valósítsunk meg, amelyek kézzelfogható eredményeket hoznak polgáraink számára” – hangsúlyozta.

A minisztérium közleménye szerint Sofronijević hozzátette, hogy a kiváló szerb–magyar kétoldalú kapcsolatok különös súlyt kapnak Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök közötti szoros viszonynak köszönhetően, írja a Tanjug.

„A két vezető közötti bizalomnak és együttműködésnek köszönhetően közös projektjeink gyorsabban és hatékonyabban haladnak előre – a két ország polgárainak javára” – szögezte le Sofronijević.

Forrás: vajma.info

The post Sofronijević: Magyarország megbízható partnere Szerbiának a kulcsfontosságú infrastrukturális projektekben appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »