Sneider nemzeti radikális ifjú volt, nem köpönyegváltó KISZ-titkár

Sneider nemzeti radikális ifjú volt, nem köpönyegváltó KISZ-titkár

Az eddigi elnök, Vona Gábor a választási kudarc után mondott le, és az elmúlt két hónapban egyértelművé tette, hogy ő a Sneider Tamás – Gyöngyösi Márton párosra bízná a Jobbik vezetését. 1992. október 23-án Göncz Árpád akkori köztársasági elnök a Parlament lépcsőjén tartott volna ünnepi beszédet. Tiltakozók egy csoportja azonban szóhoz sem hagyta jutni az egykori államfőt, akik között Sneider Tamás is ott volt. Ezért külön gratula!

A Jobbik immár elnökké választott politikusa akkoriban a Nemzeti Ifjak Egyesületének vezetője volt, radikális körökben pedig csak Roy-ként ismerték. Szintén 1992-ben például egy roma származású ember megveréséért felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

Hírdetés

A radikális irányvonallal akkor sem szakított, amikor 2000-ben a MIÉP színeiben politikusnak állt. 2006-ban a párt Jobbikkal közös listáján az országgyűlési választáson is elindult. Innen egyenes útja vezetett az akkor még radikális Jobbikba, két év múlva a párt országos alelnöke lett.

2014-ben már az Országgyűlés alelnökének is Sneider Tamást jelölte a Jobbik.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »