SMS-jegyet vett, mégis jött a 90 eurós büntetés Balaskó Réka2025. 11. 07., p – 10:06
Zuzana Mráčková, ismert szlovák influenszer kellemetlen élményt osztott meg követőivel, mivel hiába vásárolt SMS-jegyet a pozsonyi villamosra, a jegyellenőr 90 eurós bírságot szabott ki rá.
A fiatal nő elmondása szerint a megállóban küldte el az üzenetet, és már a felszálláskor megkapta a visszaigazolást, ám az ellenőr szerint a jegy ekkor még nem volt érvényes. A történet futótűzként terjedt a közösségi oldalakon, ahol sokan a rendszer igazságtalanságát kifogásolták.
A pozsonyi közlekedési vállalat szerint azonban az ellenőr helyesen járt el. A szabály szerint az SMS-jegy csak akkor érvényes, amikor a visszaigazoló üzenet megérkezik a telefonra. Vagyis, ha valaki az utolsó pillanatban küldi el a jegyvásárló SMS-t, és a rendszer csak pár másodperccel később válaszol, az utas már feketén utazik, még akkor is, ha jóhiszeműen próbált fizetni. A vállalat szóvivője, Jozef Vozár hangsúlyozta, a közlekedési szabályzat szerint a felszállás pillanatában a jegynek már érvényesnek kell lennie.
Folytatás a következő oldalon:
Zuzana, aki szerint igazságtalanul büntették meg, nyíltan kritizálta a rendszert, és úgy véli, a szabályozás nem az utasokat védi, hanem bünteti azembereket. Több utas is egyetértett vele, szerintük a mai életben irreális elvárás, hogy az ember percekkel előbb vegyen jegyet, miközben gyakran csak az utolsó pillanatban látja, hogy megérkezik a villamos.
A közlekedési társaság ugyanakkor alternatív megoldásokat is kínál. A szóvivő arra buzdítja az utasokat, hogy használják a Tapni sa rendszert, ahol bankkártyával vagy okoseszközzel azonnal érvényes jegyet lehet váltani.
Hangsúlyozta, az SMS-jegyek érvényességét a mobilszolgáltató feldolgozási ideje befolyásolja, így a legbiztonságosabb, ha a jegyet nem az utolsó pillanatban veszik meg.
(cas.sk)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


