Két politikus is beszélt arról, hogy a volt szocialista miniszterelnök és pártja, hogyan zsarolja a polgármestereket.
Két politikus is beszélt arról, hogy a volt szocialista miniszterelnök és pártja, hogyan zsarolja a polgármestereket.
Egyre nagyobb a káosz a magyarországi baloldal környékén. A baloldali, ellenzéki pártok a jövő évi országgyűlési választásokon közös listával és miniszerelnök-jelölttel indulnának, előválogatójuk azonban botrányt botrányra halmoz.
Most az egyik miniszerelnök-jelölt aspiráns, a hódmezővásárhelyi polgármester szólta el magát azzal kapcsolatban, hogy
a volt szocialista miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc és pártja, a DK zsarolja a baloldali polgármestereket.
Márki-Zay Péter egy interjúban úgy fogalmazott „hasonlóan visszataszító ez nekem, mint amikor azzal próbálnak polgármestereket rávenni Dobrev Klára [Gyurcsány pártjának miniszterelnök-jelölt aspiránsa] támogatására, hogy megzsarolják őket, hogy a közgyűlésben majd a DK-frakció megbuktatja a polgármestert, ha nem teszik.”
A kérdésre, hogy van-e tudomása konkrét ilyen esetről azt felelte, hogy „Kérdezzék meg Karácsony Gergelyt, hogy ismeri-e ezt a zsarolási technikát. Mondhatnék még rajta kívül legalább három nevet hirtelen, csak nem akarom az engedélyük nélkül megtenni. És természetesen igen, konkrét tudomásom van az említett helyzetről is.”
Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere, aki korábban szintén pályázott miniszterelnök-jelöltségre, ám a napokban visszalépett. Márki-Zay állításaira egy háttérbeszélgetésen azt mondta:
“Hosszú a listája azoknak a politikusoknak, akik megpróbáltak már megzsarolni, Gyurcsány Ferenc is rajta van ezen a listán.
Ezt sms-ben szokta megtenni, ezeket én archiválom.
De vannak más politikusok is a listán. Ez a működés része, turbulens időszakokban fordul elő.”
A baloldali üzengetés ráadásul ezzel még nem ért véget. A bohózat újabb epizódjaként maga Gyurcsány Ferenc üzent közösségi oldalán. Azt írta, felhatalmazza Karácsonyt, hogy hozza nyilvánosságra az archivált SMS-eit.
Hunhír.info – V4NA
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »