Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Slovnaft Cup második fordulója egy igazán kuriózus helyzetet hozott. A korábbi válogatott Saláta Kornél a hatodosztályban szereplő Szőgyén (ŠK Svodín) színeiben lépett pályára az ellen az élvonalbeli Komárom ellen, ahol másodedzőként dolgozik. Az alacsonyabb osztályú csapat az ő hathatós közreműködésével is helytállt az esélyesebb ellenféllel szemben, és bár 4:1-es vereséget szenvedett, a hazaiak becsületgólját éppen Saláta készítette elő fejjel.
A szőgyéni klub idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját, így az élvonalbeli csapat elleni mérkőzés igazi futballünnep volt a számukra. A Komárom természetesen uralta a játékot, de az első félidőben a hatodosztályú együttes is kidolgozott néhány helyzetet. Az első találatot a KFC jegyezte, a 23. percben Bayemi révén.
„Egy szerencsétlen, saját hibánkból született gólt kaptunk, de sikerült rá válaszolnunk. Egy szabadrúgás után Saláta fejelte vissza a labdát, Smiknya ‘Luigi’ pedig szintén fejjel egyenlített. Hatalmas volt az öröm a stadionban”
írta le a találatot a sportnet.sk-nak Kunyik Tamás, a Szőgyén edzője. Kevésen múlt, hogy a csapatok döntetlennel vonuljanak szünetre, de a Komárom még a félidő vége előtt ismét betalált – A KFC nyári igazolása, Mashike a 43. percben talált be a hazaiak kapujába.
A második játékrészben mindkét csapat cserélt, és ekkor már egyértelműen megmutatkozott az élvonalbeli klub fizikai és játéktudásbeli fölénye. A KFC további két gólját Jakub Palán szerezte – először a 60., majd a 75. percben talált be a szőgyéni kapuba.
Saláta Kornél az 55. percig volt a pályán a kupamérkőzésen.
„Amikor az edző lecserélt, mondtam neki, hogy akkor most átülök a győztes csapat kispadjára”
nevetett a tapasztalt védő, aki a mérkőzést már a vendégek cserepadjáról nézte végig.
A KFC a következő fordulóban a Trencsén megyében található Császtó (Častkovce) ellen lép pályára szeptember 24-én.
Körkép.sk/KPA
Nyitókép forrása: Facebook.com/KFC Komárno
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


