Megtörni látszik a Komáromi FC rossz őszi sorozata. Radványi Miklós védencei az utolsó két fordulóban 4 pontot szereztek, és bár nem ők a mai, Slovan Bratislava elleni mérkőzés esélyesei, egy döntetlen felérne a győzelemmel is.
A lilák ma először lépnek pályára a fővárosi nemzeti stadionban. A 18 órakor kezdődő mérkőzés a 12. forduló halasztott találkozója. Saláta Kornél, a komáromiak asszisztens edzője jól ismeri a Slovant, is egykor ő is a pozsonyi gárdát erősítette, az új, téglamezei stadionban még csak vendégként járt. Nem csoda, hogy már ő is nagyon várja a mérkőzést!
„Végre! (…) Nagyon várom már a találkozót. Végre meglátom, hogy hogy néz ki a stadion belülről és kipróbálhatom, milyen a pályán lenni”
nyilatkozta Saláta Kornél a Sport napilap megkeresésére.
„Van egy minisorozatunk, amelyben egyszer győztünk, egyszer pedig döntetleneztünk. Reméljük, hogy végre magunk mögött tudjuk a szerencsétlen pillanatokat, amelyek a vereségsorozat alatt sújtottak bennünket. Most viszont a Slovannal állunk majd szembe, ami nagyon nehéz lesz”
tette hozzá a korábbi válogatott játékos, aki ennek ellenére nem látja eleve veszettnek a mai találkozót.
„A Slovan nagyon sok mérkőzést játszott le, az edző vélhetően rotálni fogja a kezdőjátékosait. Arra is gondolunk, hogy a Slovant szombaton fontos párharc várja a tabella éléért a Zsolnával, ezért nyilván nem a legerősebb felállásban jön nekünk”
mondta Saláta Kornél azzal, hogy ha a legjobb kezdővel állnának fel Weissék, az nagyon megnehezíteni a KFC dolgát.
„Tudjuk, hogy a játékosok máshol vannak minőségileg. Ugyanakkor világos, hogy valószínűleg az idő nagy részében labda nélkül leszünk és védekezni fogunk, de fel vagyunk rá készülve”
KFC-Kassa: Egy pontot tartottak otthon a komáromiak
Radványi: Nem felemelt kézzel megyünk ki öt-hat gólért
Radványi Miklós vezetőedző a mai találkozó kapcsán kiemelte, hogy a legtöbb játékosa még nem játszott a téglamezei stadionban.
„Számunkra ez ünnepnap, premier a Nemzeti Stadionban Szlovákia legjobb csapata ellen. Nincs vesztenivalónk, azzal a céllal megyünk Pozsonyba, hogy egy jó meccset játszunk le”
konstatálta a vezetőedző.
Megtört a jég! Három pontot hoz haza Rózsahegyről a Komáromi FC
A komáromiak jelenleg a tabella 10. helyén állnak 13 megszerzett pontjukkal, csupán négy ponttal lemaradva Rózsahegy és Besztercebánya mögött, 6 pontnyira a felsőházi rájátszástól.
„Az utolsó mérkőzések után javult az öltözői hangulat, nőtt a játékosok önbizalma. Érzem az edzéseken, hogy a játékosok felszabadultabbak. Bár az eredmények szempontjából nem épp ideális időszak van mögöttünk, nézhető volt a játékunk. Az utolsó másodpercekben vesztettünk pontokat Dunaszerdahely, Zólyombrézó ellen, kétszer Nagyszombat ellen és otthon Rózsahegy ellen. Ha ezeken a mérkőzéseken döntetleneztünk volna, 18 pontunk lenne és valahol máshol lennénk.”
mondta Radványi azzal, hogy játékosai már megszokták a Niké Liga tempóját.
„Nem megyünk felemelt kezekkel a Téglamezőre azzal az üzenettel, hogy ‘adjatok nekünk öt-hat gólt…’ Lelkiismeretesen akarunk játszani és jó szervezettséggel. Meglátjuk, hogy ez végül mire lesz elég”
tette hozzá a vezetőedző.
„Gondolunk kell a biztosított védelemre és minden egyes játékosnak az utolsó csepp erejét is mozgósítania kell. Nem lesz egyszerű, a slovanisták más tempóhoz és minőséghez vannak szokva. A kulcs a taktikai fegyelem és az akarat lesz. De nem akarunk csak úgy állni hátul és kirugdosni a labdákat, az nem a mi stílusunk”
zárta Radványi.
A komáromiak eddig még szinte mindig tudtak meglepetést okozni, így érdemes lesz figyelemmel követni a mai mérkőzést is.
A komáromi gárdából eltiltás miatt hiányozni fog Sylvestr, valamint sérülés miatt Pillár, Adayilo és Horodník sem lesz bevethető.
A Slovan-Komáromi FC bajnoki 18 órakor kezdődik. A találkozót a Dzivjak – Zemko, Kmec bírói hármai vezeti majd. A mérkőzést a Voyo interenetes televíziós csatorna közvetíti élőben.
Körkép.sk/KPA
NYitókép: SITA/Martin Havran
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »