Slovan: 70 perc unalom, 10 perc izgalom Orosky Tamás2025. 07. 30., sze – 00:16 Mostar |
Bő egy óra eseménytelenség után a Zrinjski Mostar ráijesztett a Slovanra, de nem tudta igazán drámaivá tenni a továbbjutás kérdését a BL-selejtezőben.
Egy hete Pozsonyban a Slovan meglepően jól játszott, ellenfele pedig még meglepőbben enervált volt; a bosnyákoknak gyakorlatilag értékelhető momentumuk sem akadt az odavágón. A 4:0-ás végeredmény hűen tükrözte a csapatok közti különbséget.
A visszavágó előtt természetesen elhangoztak az ilyenkor kötelező mondatok a futball kiszámíthatatlanságáról és a labda gömbölyűségéről, de igazából egyik fél sem gondolta, hogy kedd este még kérdéses lenne a továbbjutó kiléte.
A mostari meccs aztán sokáig úgy zajlott, ahogy azt Vladimír Weiss vezetőedző remélhette: maximálisan eseménytelenül. Békésen csordogált a játék, a Slovan még csak nem is csalta igazán az időt. Kisebb történések csak a félidei sípszó előtt zavarták meg a labdázgatást: előbb rendes lövés helyett ifj. Weiss törte el a labdát egy alapvonali visszagurítás után, majd rögtön az ellentámadásból Mikic kapásból lőtt fölé egy beadást.
Aztán a 70. percig ismét nem történt semmi, sőt, inkább a Slovan birtokolta a labdát.
Ekkor azonban – a párharc során először – a Mostar eltalálta az égszínkékek kapuját, és ezen olyannyira fellelkesültek a bosnyákok, hogy gyorsan szereztek két gólt.
Bilbija a 72. percben tizenegyesből volt eredményes, majd Pranjic a 76.-ban addig-addig kevergetett, míg gólhelyzetbe nem került, amit ki is használt – 2:0.
A hosszabbításhoz így már „csak” újabb két gól hiányzott. De mielőtt komolyabb izgalmak következhettek volna, érkezett a csereként beállt Dávid Strelec, aki az ezúttal is csupaszív Barszegjan és Tolic összjátéka után szépített a 80. percben, majd a hajrában egy rövid hazaadásra lecsapva még a döntetlent is kiharcolta csapatának – 2:2.
A Slovan ezzel negyedszer is búcsúztatta egy európai kupasorozatból a Zrinjskit, és készülhet a BL-selejtező 3. fordulójára – a jövő héten idegenben kezd a kazah Kajrat Almati ellen.
Az újabb párharc eredményétől függetlenül a pozsonyiak már biztosan csoportkörösek lesznek ősszel valamelyik kupasorozatban, legrosszabb esetben a Konferencialigában.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
A csodával lenne határos, ha a bosnyák Zrinjski Mostar meg tudná fordítani a párharcot a Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójában.
A boszniai csapat gyakori vendég Pozsonyban, az utóbbi négy évben harmadszor találkozik a két csapat valamelyik európai kupasorozatban.
A Nemzeti Futballstadionban sokáig kedd este is úgy festett, egy újabb szoros meccset játszanak a felek. A két kisebb helyzetszerűség után (mindkétszer Blackman oldaláról, egyszer a panamai védő, egyszer pedig Strelec befejezésével) sokáig mezőnyjáték folyt a pályán. Aztán a félidő hajrájában a Slovan két szép kombinációt is bemutatott támadásban, Barszegjan és Strelec pedig gólokkal fejezték be az akciót — 2:0.
A második félidő hasonló forgatókönyv szerint zajlott, kissé álmos labdázás után a 62. percben ismét megvillantak az égszínkékek, Tolic úgy váltotta gólra Barszegjan kényszerítőjét, hogy közben büntetőt érően rángatta őt a bosnyák védő — 3:0.
Már ez az eredmény is bőven felülmúlta a hazaiak meccs előtti várakozásait, hát még, amikor a 77. percben Ibrahim belőtte a negyediket is. Az öröm azonban nem tartott sokáig, a VAR lest jelzett.
Hogy mégis 4:0-lal zárult a meccs, arról a Slovan ukrán csatára, Kuharevics gondoskodott, aki Blackman győztes fejpárbaja és Marcelli passza után az üres kapuba belsőzte a labdát.
A pozsonyiak páholyból várhatják a jövő heti visszavágót,
Kapcsolódó cikkünk
Győzelmmel kezdte a Bajnokok Ligája selejtezőjét a Ferencváros. A magyar bajnok három gólt lőtt Örményországban, de csak egy góllal nyertek a zöld-fehérek.
A zöld-fehéreket hatalmas szél fogadta az örmény bajnok otthonában. A hazai szurkolók jó hangulatot teremtettek, legalábbis a tévéképernyő előtt ülve folyamatosan lehetett hallani, ahogy szurkolnak kedvenceiknek. A fradisták egy maroknyi csoportja is ott volt a lelátón.
Gólt először a vendégek szerezhettek volna, de Tóth Alex szögletét Varga Barnabás a kapufára fejelte. A hazaiak egy távoli lövéssel veszélyeztettek először Omar révén, ami elkerülte Dibusz kapuját, majd a túloldalon Joseph próbálkozását védte Csancsarevics.
A Noah a semmiből szerzett gólt, Cissé adta el a labdát csúnyán a saját térfelén, az örmények azonnal megindultak és a jobbról érkező beadást Gartenmann szerencsétlen mozdulattal juttatta a saját kapujába, 1:0.
Azonnal jöhetett volna a következő, de Dibusz védte Omar nem túl jól sikerült lövését. Ötvös próbálkozott legközelebb, de Csancsarevics hárított. A félidő vége előtt Makreckis harcolt meg a beadás lehetőségéért a jobb oldalon, a passzára pedig a hosszú saroknál O’Dowda érkezett és fejjel, közvetlen közelről egyenlített, 1:1.
A 49. percben már a magyar bajnoknál volt az előny. Levi tekert középre egy szabadrúgást balról, az ötös vonalán Varga érkezett és másodjára már a hálóba fejelt, 1:2.
A leginkább mezőnyben folyó játékot csak a cserék törték meg a következő bő 20 percben. Robbie Keane a 70. percben Varga helyére Pesicset, Keita helyére Raemaekerst küldte pályára, nem sokkal később pedig az örmény válogatott Szevikjan érkezett Joseph helyére, Maiga pedig Levit váltotta. Szevikjan nagy tapsot kapott a hazai közönségtől.
A 80. perc legvégén a VAR jelzett a játékvezetőnek, aki miután megnézte a felvételt piros lapot mutatott fel Cissének.
A Fradi védője egy könyökös miatt juthatott a kiállítás sorsára, bár a tévében nem volt teljesen éles a felvétel.
A hajrában Manveljan lövését védte Dibusz, Makreckist pedig sérülés miatt Szalai Gábor váltotta. Egy veszélyesnek ígérkező szabadrúgást csúnyán fölé lőttek az örmények, és Pesic elrontott egy ziccert, így nem változott az eredményt. A Ferencváros egy nem túl magas színvonalú mérkőzésen tudott 2:1-re győzni és bizakodhat a hazai találkozó előtt.
A visszavágót jövő szerdán 20 órától a Groupama Arénában rendezik.
FC Noah–Ferencvárosi TC 1:2 (1:1)
Abovyan, City Stadium. Játékvezető: Ricardo de Burgos (spanyol)
Gólszerzők: Gartenmann (36., öngól), ill. O’Dowda (45.), Varga (49.)
Sárga lap: Grgic, Hélder Ferreira
Piros lap: Cissé (82.)
2. forduló, első meccs: Kapcsolódó cikkünk Jereván |
Kedden 18 órakor a jereváni Noah otthonában lép pályára BL-selejtezőn a Ferencváros labdarúgócsapata.
Hétfőn eldőlt, hogy a horvát vagy a bolgár bajnok vár a Ferencváros labdarúgócsapatára a BL-selejtezők 3. fordulójában, amennyiben túljut az örmény Noah együttesén.
Az UEFA már délelőtt szűkítette a lehetséges ellenfelek listáját, a Ferencváros már ekkor számíthatott rá, hogy nagyon nehéz ellenfelet kap a 3. körben, hiszen a Skendija–FCSB, a Hamrun Spartans–Dinamo Kijev és a Rijeka–Ludogorec párharc győztese maradt a pakliban.
A magyar bajnok végül az utóbbi párosítás győztesével találkozik, de persze ehhez előbb le kell győznie második fordulós ellenfelét, az örmény címvédő Noahot.
A Ferencváros idén is a selejtező 2. fordulójában kapcsolódik be a küzdelmekbe, mivel az elmúlt években elég magas koefficienst gyűjtött ahhoz, hogy megússza az első kört.
A zöld-fehéreknél komoly játékosmozgás volt a nyáron. A szurkolók ma, Jerevánban először láthatják tétmérkőzésen a nyári érkezőket, Callum O´Dowdát (Cardiff), Ötvös Bencét (Paks), Jonathan Levit (Puskás Akadémia), Nagy Barnabást (Nyíregyháza) és Toon Raemaekerst (Mechelen). Ellenben olyan, eddig meghatározó játékosok hiányával kell megbékélniük, mint a már eligazolt Saldanha, Ben Romdan és Civic, valamint a távozófélben lévő Raúl Gustavo, Traoré, Abu Fani és Botka. A zöld-fehérek sikeres felkészülést tudhatnak maguk mögött, minden meccsüket megnyerték, bár a Mezőkövesd, a Zlín és a Karlsruhe sem a legmagasabban jegyzett csapatok közé tartozik.
A Ferencváros eddigi története során csak egyszer találkozott örmény ellenféllel, a 2011-es EL-selejtezőben 5:0-val búcsúztatta az Ulisszeszt. A Noah egy fiatal, 2017-en alapított jereváni klub, de tavaly már Konferencialiga-főtáblás volt, ahol négy pontot gyűjtve a 31. helyen zárt. A Nemzeti Sport felhívta rá a figyelmet, hogy az örmény csapat legfontosabb játékosait sikeresen megtartotta és erősíteni is tudott, így nem ígérkezik könnyű ellenfélnek.
A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti, a játékvezető a spanyol De Burgos lesz.
A párharc vesztese az EL-selejtezőben folytathatja, ahol szintén a BL-ből kieső csapattal találkozik majd, a gibraltári Lincolnnal vagy a szerb Crvena zvezdával.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


